Az új szobanövény
Sajnálom, hogy tegnap a letöltési linkeken kívül mással nem jelentkeztem - nagyon zsúfolt napom volt. Most viszont jó hírrel jöttem: Ashleyről új lesifotók láttak napvilágot!
Ashley Benson és barátja, Ryan Good július 22-én, kedden a Lowe's nevű boltban vásároltak, Los Angelesben. A képek alapján úgy tűnik, háztartási cikkek után kutattak. A paparazzik lekapták őket, miközben a sorok között nézelődtek, és többféle dolgot vettek, beleértve egy hatalmas szobanövényt. Habár elsőre talán jó ötletnek tűnt a növényvásárlás, amikor a parkolóba értek - Ryan többszöri csomagtartóba helyezési kísérletei után - ez megváltozott. Végül, a hosszú küzdelmet feladva Ryan betette a növényt kocsijuk hátsó ülésére, míg Ashley az autóban várt.
Mindketten egy laza együttesben voltak: Ashley egy (már-már védjegyévé vált) szakadt szoros farmert viselt, amit egy szürke oversize pólóval párosított, és lábbelinek tangapapucsot választott, napszemüveget viselt, szőke fürtjeit pedig egy kis kontyba kötötte.
Ryan - Justin Bieber korábbi stylistja - egy világos farmerben mutatkozott, amihez egy fehér pólót, és fekete cipőt választott. Elhagyta régi fekete stílusát, és egy lila baseball sapkával dobta fel szerelését.
Jó látni, hogy annak ellenére, hogy Benson igen elfoglalt a forgatások miatt, amint alkalom adódik, idejét Ryan-nel tölti. A fotókat a fenti képre kattintva megtekinthetitek a galériában.
Maui, Hawaii
A következő képek még július 1-jén, kedden készültek Ashleyről, Shay Mitchellről és Benzo párjáról, Ryan Goodról, akik még mindig Hawaii-on, Mauin vakációznak. Úgy tűnik, nagyon jól érzik magukat! A paparazzik ezúttal az óceánban mókázó trióról készítettek fotókat, a fenti képre kattintva 10, sajnos nem túl kiemelkedő minőségű fotót nézhettek meg. (Ezúton is köszönöm áginak, hogy felhívta rá a figyelmemet!)
És ismét egy kis más téma: Noémivel nem csak a promokat, de a jeleneteket is feliratozzuk, így mostantól oldalt, a "Next on PLL" részlegben (vagy katt ide) már egy "jelenetek" fülecskét is találtok, minden héten ide fognak felkerülni a magyar feliratos sneak peek-ek :)
2014.07.04. 22:51, minnie |
Séta Beverly Hillsben
A fotósok június 5-én, tegnap kapták lencsevégre Ashleyt és Ryant, amint Beverly Hillsben sétálgattak. Ash egy színes, rövidnadrágos overállt, papucsot és napszemüveget viselt, az egyszerűség ellenére, -mint mindig, most is- nagyon csinos volt! A fenti képre kattintva 9 HQ fotót nézhettek meg a galériában.
2014.06.07. 08:12, minnie |
Nyaraló szerelmespárok
Nyakunkon a 'Pretty Little Liars' 5. évada, de úgy tűnik, nem kell a premiering várnunk, hogy romantikus párokat lássunk. Ashley Benson (Hanna) és Shay Mitchell (Emily) kivettek egy kis szabadságot, és a Memorial Day hétvégéjét közösen, barátaik társaságában töltötték. Ashley, Shay, és Ryaneik — Ryan Good és Ryan Silverstein — egy Santa Ynezben található borvidékre utaztak, hogy borkóstoló kalandokban lehessen részük. Ashley és Shay természetesen rengeteget hülyéskedtek, miközben például golfoznni mentek, egy videot is közzétettek (katt érte), amint a golfkocsin táncolnak. A két pár az Ojai Valley Inn & Spa wellnessben is eltöltött némi időt.
És tudjátok, a csajokon kívül kik voltak azok, akik abszolút legjobb barátoknak tűntek ? Ryan és Ryan! Shay barátja, Ryan Silverstein még Instagramján is posztolt egy képet, ahol Ashley kedvesével együtt másznak fára. "Édes 'bogyó' bor @ryangood24 #WineTastingSZN." Bromantikus, nem gondoljátok?
A galériába feltöltöttem néhány képet, amit kedvenceink (vagy barátaik) posztoltak Insta-profiljukon, érdemes megnézni, nagyon édes fotók! :)) A fenti képre kattintva elérhetitek. És ha már galéria, új designt fejlécet láthattok az aloldalon, bár elég egyszerű, remélem, tetszik!
2014.05.28. 19:59, minnie |
Ash & Ryan LA-ben
Ashleyt és Ryant május 3-án, szombaton, Los Angelesben kapták lencsevégre, amikor vacsorájuk után távoztak egy étteremből. Ashley sötét farmert, és szinte ugyanolyan színű felsőt viselt, amit egy bőrdzsekivel és egy pár magassarkú csizmával párosított, szokás szerint nagyon csinos volt. A fenti képre kattintva 5 HQ fotót nézhettek meg a galériában.
2014.05.06. 17:46, minnie |
Séta Ryannel
Ne haragudjatok, hogy nem jöttem tegnap, de elég sűrű napom volt, ma viszont igyekszem pótolni az elmaradásaimat. Ashleyt és Ryant március 25-én látták Los Angelesben sétálgatni, Benzo most is, mint mindig, nagyon csinos volt. A fenti képre kattintva 5 fotót nézhettek meg a galériában.
2014.03.27. 11:16, minnie |
Shopping Ryannel
Ashleyt még szombat (március 22.) délután látták, amint barátjával, Ryan Gooddal vásárolgatott Beverly Hillsben. A fiatalok egy-egy kávéval -, kéz a kézben sétálgattak. A fenti képre kattintva 9 HQ fotót nézhettek meg a galériában.
2014.03.24. 10:18, minnie |
Új képek
A PLL AKTUÁLIS RÉSZE ÉS A MAGYAR FELIRAT AZ ELŐZŐ POSZTBÓL TÖLTHETŐ!!!
Ashleyt március 10-én, hétfőn látták, amint megérkezett a West Hollywoodban lévő Craig étteremhez, hogy együtt vacsorázzon egyik barátjával, Joe Terminivel. Rajtuk kívül ott volt Ash párja, Ryan Good is, ám a paparazzik őt eleinte nem kapták lencsevégre. A fenti képre kattintva 9 fotót nézhettek meg a galériában, amint Benzo és Joe megérkeznek az étteremhez, valamint ahogyan később elhagyják azt - ekkor pedig már Ryan is feltűnik a képeken.
2014.03.12. 20:20, minnie |
|