Amit tudunk az 5x09-ről
Néhány epizód óta már láthatjuk a korábbiakban oly sokat emlegetett "sötétebb időszakot", mellyel Hanna megküzd ebben az évadban, most azonban úgy tűnik, az 5. évad 9. részében ("March of Crimes") barátnői megelégelik mindezt, és nem nézik tovább, ahogyan a lányt tönkreteszi magát. Reménykedjünk benne, hogy ezúttal támogatni fogják, nem pedig megvádolni.
Lássuk, milyen Hannával kapcsolatos információkat tudunk a keddi részről.
• Hanna részeges útja. Az epizódismertető így szól: "Hanna tovább folytatja részeges életmódját, melyben Caleb is partner" -amit az epizódképeken, illetve ebben a jelenetben jól látunk-, "barátnői azonban nem tudják tovább nézni, ahogyan a lány tönkreteszi magát." Örülünk, hogy a hazugok végre közbelépnek!
• Hanna szembeszáll Alivel. Ha már Hannáról beszélünk, azt is meg kell említenünk, amit ebben a jelenetben látunk. Hanna megmondja a magáét Alisonnak, és azt is tudatja vele, egyáltalán nem volt ínyére, hogy Noel Kahn betört a házukba előző éjszaka.
|