1994. augusztus
- Charles forró fürdővel próbálja megnyugtatni a síró Alisont.
- Jessica és Kenneth úgy döntenek, intézetbe adják Charlest, mivel nem ez volt az első alkalom, hogy így viselkedett.
- A DiLaurentis család Rosewoodba költözik.
1999 tavasz*
- Toby és Alison játékautókkal játszanak, majd Tobynak feltűnik, hogy valami nincs rendben az édesanyjával, Marionnel. (Vegyétek figyelembe, hogy gyerekruhákba vannak öltöztetve - ebben a jelenetben még kisgyerekek voltak.)
1999. október 24.
- Bethany Young lelöki Marion Cavanaugh-t a Radley tetejéről, majd utána Charlesra keni az egészet - akinek semmi köze nem volt hozzá, végig egy szellőző mögött rejtőzködött.
1999 november
- Jessica DiLaurentis lefizeti Wildent, hogy biztosra menjen, Marion halálát öngyilkosságnak állítják be.
- Charles orvosa időszakos explozív rendellenességet diagnosztizál a kisfiúnál.
2000-2003
- Charlest folyamatosan nyugtatózzák, olyannyira, hogy a végén szinte már a saját nyálában fulldoklik.
2003 nyár
- A Radleyben engedélyezik Charles számára, hogy egy temetés miatt elhagyja az intézetet.
- Jessica megrendezi Charles halálát (öngyilkosságát) és tartanak egy temetést, hogy megemlékezzenek átalakulásáról (vagyis, hogy Charlotte lesz belőle).
- Charlotte némi időt Carol néninél tőlt, majd új betegként, immár Charlotte néven tér vissza a Radleybe.
2003-2005
- Ebben az időszakban Charlotte tanult, majd 2005 elején engedélyezték neki, hogy bejárjon a UPenn néhány órájára.
2005 tavasz
- Charlotte bombariadót csinál, hogy elmaradjanak az órái a UPennen. Elmegy a rosewoodi gimibe és találkozik Jasonnel, akinek CeCe Drake-ként mutatkozik be, majd készül róla egy kép az iskola évkönyvébe.
- Melissa és Ian együtt mennek a gimnázium végzős báljára, melynek témája "Egy éjszaka az operában".
2005 június
- Melissa, Ian és Garrett (vagyis a NAT klub) leérettségiznek és elballagnak a Rosewood Highból.
2008 október vége
- Jenna Rosewoodba költözik, miután édesanyja feleségül megy Toby apukájához, Danielhez.
- Alison felajánlja Jennának, hogy legyen a tagja baráti társaságának, ám Jenna elutasítja az ajánlatot - ezzel pedig megkezdődik a harc a két lány között.
2008. október 31.
- Alison megkapja az első üzenetet Eredeti 'A'-től, vagyis Monától.
- Alison és a lányok részt vesznek Noel halloweeni buliján.
2009 tavasz
- Alison találkozik Board Shorts-al, vagyis Ezrával a Hollishoz közeli Hart and the Huntsman nevű pubban.
- Alison és a lányok elmennek Ian kolis bulijára. Egy lány lerészegedik, majd valaki lelöki az emeletről.
- CeCe és Jason randizni kezdenek.
2009 nyár
- Alison és a lányok sok időt töltenek a tónál.
- CeCe most először találkozik Kenneth-tel, mióta ő és Jessica intézetbe küldték. Kenneth még mindig úgy tudja, Charles 16 évesen öngyilkos lett, így fogalma sincs róla, hogy CeCe az ő gyermeke.
- Alison, CeCe, Melissa, Wilden és Jason elmennek Cape Maybe, bár nem mindannyian ugyanakkor. Alison itt találkozik Beach Hottie-val, majd CeCe elmondásai alapján a lány attól fél, teherbe esett.
2009. július 4
- Megtörténik a Jenna Dolog. Alison tüzijátékot rejt a Cavanaugh fészerbe, ami felrobban, ennek következtében pedig üvegdarabok jutnak Jenna szemében - aki így megvakul.
- Alison megzsarolja Tobyt, hogy vigye el a balhét a "robbantásért". Azzal fenyegeti, elmondja mindenkinek, hogy szexuális kapcsolat van közte és Jenna között.
2009 július
- Alison barátságkarkötőt ad a lányoknak.
2009 augusztus
- Alison az éjszaka közepén, vérző szájjal tér vissza a Hastings házba. Veronica az egyetlen, aki így látja. Mindössze annyit tudunk, hogy aki megütötte Alit, az egy lány volt.
- Alison elutazik a nagymamájához Georgiába, itt találkozik Tippivel, a papagájjal. Gyakran telefonál innen Mrs. Grunwaldnak. Ugyanezen utazás során valamikor Ian társaságában Hilton Headbe látogat.
- Bethany Young rájön, hogy az apjának viszonya van Jessica DiLaurentisszel.
Események időrendi sorrendben Alison eltűnésének napjáról
2009. szeptember 1. - reggel/délelőtt
- Alison és Ian Hilton Headben vannak, amikor Melissa megérkezik és összetűzésbe keveredik Iannel. Ezt követően Alison ellopja a NAT Klub videóit Ian laptopjáról, majd lelép.
- Alison Vivian Darkbloomként találkozik Duncannel, akivel visszarepül Pennsylvániába.
- Alison Brookhavenbe megy, ugyanis találkoznia kellene Eredeti 'A'-vel. Később meglátja Monát egy butikban, a babajavító-műhellyel szemben.
- Alison elhagyja Brrokhavent, majd Phillybe, a látássérültek iskolája felé veszi az irányt, ahol megfenyegeti Jennát a NAT Klubos videókkal - egészen pontosan azzal, amelyiken látszik, ahogyan a lány nyomul Tobyra.
- Amint Alison távozik, kap egy üzenetet 'A'-től: "Ez a picsa nem láthat téged, de én igen. Eljött az éjszaka, amikor megöllek." Nem sokkal Ali távozása után Garrett hazaviszi Jennát Rosewoodba.
- Alison elhagyja Phillyt és kibérel egy tárolót, ahol Csőrikés uzsonnás dobozába rejtve hagyja ott a NAT Klubos videókat.
2009. szeptember 1. - délután
- Alison taxival tér vissza Rosewoodba, ahol a Hazugok köszöntik. Felmegy a szobájába és felvesz egy sárga felsőt, amit az anyja vett neki. Charlotte szintén kapott egy ugyanilyen topot.
- A tároló kulcsát Alison egy hógömbbe rejti, melyet nagymamájától kapott, majd elmegy Emilyhez, odaadja neki a hógömböt és megígérteti vele, hogy vigyázni fog rá.
2009. szeptember 1. - este
- Bethany Young ellopja Charlotte sárga topját, majd kiszökik a Radleyből azzal a szándékkal, hogy megölje Jessicát. Charlotte rájön Bethany tervére és nem sokkal később utánaindul.
- Alison a családjával vacsorázik, majd ezt követően hallja Jessicát telefonálni. A Radleyből hívta valaki, hogy tudassa vele, Bethany megszökött.
- Jessica megtiltja Alisonnak, hogy elmenjen Spencer pizsamapartijára. Alison nem engedelmeskedik, ráadásul altatót is lop anyjától.
2009. szeptember 1. - éjszaka
- Alison megérkezik Spencerék pajtájába, nem foglalkozva azzal, hogy Toby hívja. Hogy megbizonyosodjon róla, nem valamelyik lány szórakozik 'A' nevében, Alison belemorzsolja az altatót a lányok italába. Spencer már eleve be van állva, így ő egy idő után felébred.
- Amíg a lányok alszanak, Alison találkozik Tobyval a pajtán kívül. Toby megköszöni Alinek, hogy a javítóba juttatta - mivel addig sem kellett Jenna közelében lennie. Toby odaadja Alisonnak a pulcsiját és távozik.
- Alison találkozik Ezrával, aki szakít a lánnyal, mivel megtudta, hány éves valójában.
- Alison találkozik Iannel a Csók-Sziklánál. Ian vissza akarja kapni a NAT Klubos videókat, de nem jár sikerrel.
- Ian, Garrett és Jenna Alison szobájában találkoznak, hogy megkeressék a videókat.
- Alison a Csók-Sziklától visszasétál a pajtába, ahol Spencer már vár rá.
- Spencer és Alison összetűzésbe keverednek a Hastings család udvarán, ahol Spencer megpróbálja leütni Alisont egy ásóval. Ahogy ügyetlenkedik, megcsúszik és egy doboz amfetamin kiesik a zsebéből. Ali felveszi a dobozt, majd azt mondja Spencernek, soha ne vegyen be belőlük alkohollal együtt. Hazaküldi a lányt, hogy aludja ki magát. Spencer engedelmeskedik és az ásót maga után húzva hazamegy.
- Melissa hallja Ali és Spencer vitáját, látja Spencert az ásóval, ám nem látja Alisont. Azt gondolja, Spencer bántotta Alisont, ezért a DiLaurentis házhoz siet, hogy megbizonyosodjon róla, Ali jól van.
- Melissa megérkezik a DiLaurentis házhoz, majd Alison szobájába siet, ahol összefut a NAT Klub tagjaival.
- Garrett és Jenna elhagyják a DiLaurentis házat. Melissa és Ian maradnak.
- Alison hazaér és az udvarban találja Garrettet és Jennát. Garrett úgy tesz, mintha megölné Alisont egy hokiütővel, és mivel Jenna nem lát, így el is hiszi, hogy valóban ez történt. Elhagyják a DiLaurentis birtokot.
- Alison felkel, majd azonnal találkozik Byronnal, hogy még több pénz reményében megzsarolja. Azzal fenyegeti, hogy leleplezi Meredith-szel folytatott viszonyát. Byron nem tesz eleget Ali kérésének és elmegy. Garrett visszatér, hogy ránézzen Alire és távolról ugyan, de tanúja lesz a vitának. Ahogy Byron elsétál, látja Melissát, amint a DiLaurentis ház verandáján telefonál. Alison visszatér a pajtába.
- Miközben telefonál, Melissa a DiLaurentis udvarra sétál és azt kérdezi [attól, akivel beszél], "Talán a rendőrséget kellene hívnom ahhoz, hogy figyelj rám?"
- Jason részegen és bedrogozva tántorog ki az udvarukra. Azt hallucinálja, hogy látja CeCe-t és Melissát, amint a NAT Klub videóiról beszélgetnek. A lány a sárga topban valószínűleg Bethany volt. Jason elájul.
- Megtörténik a Jason Dolog**. Jenna és Garrett egy üzenetet tesznek Jason zsebébe, melyen az áll, "Tudom, mit tettél". Mindez valószínűleg azért volt, hogy úgy tűnjön, Alison rossz embert bosszantott fel aznap este, Garrett pedig ártatlan.
- Alison visszatér a pajtába és látja, hogy a lányok még mindig alszanak. Leül és vár egy következő üzenetre 'A'-ről, ami nem érkezik meg. Elindul haza.
- Charlotte megérkezik a DiLaurentis házhoz és meglát egy lányt sárga topban, az udvaron állva. Mivel Bethany is ugyanilyen felsőt viselt, azt hiszi, ő az, így leüti egy méretes kővel. Ahogy a lány összeesik, Charlotte rájön, hogy Alison volt az, nem pedig Bethany.
- Jessica végignézi a történteket, majd azt hiszi, Alison halott, ezért a hátsó udvarba viszi és eltemeti. Közben folyamatosan azt kérdezgeti Charlotte-tól, "Mit tettél? Mit tettél?" Charlotte megesküszik, azt hitte, Bethany volt az.
- Jessica felhívja Wildent és lefizeti, hogy vigye vissza Charlotte-ot a Radleybe és mondja azt, az autópálya mellett talált rá a lányra.
- Mrs. Grundwaldnak -aki médium- rossz érzése volt, ezért a DiLaurentis birtokra érkezik, éppen időben ahhoz, hogy kihúzza Alisont a föld alól. A kórházba viszi Alit, Alison azonban elrohan, amikor Mrs. Grunwald kiszáll az autóból segítséget kérni.
- Bethany megtalálja a DiLaurentis házat és az udvarra sétál. Mona összetéveszti Alisonnal és leüti egy ásóval. Anélkül sétál el, hogy látta volna az arcát.
- Melissa, aki mindeddig nem találta Alisont, visszatér a DiLaurentis hához, ahol meglátja az eszméletlen Bethanyt és ő is összetéveszti Alivel. Eltemeti Bethanyt ugyanoda, ahol korábban Alison volt eltemetve, mivel azt hiszi, Spencer ölte meg a vitájuk után.
- Mona meglátja Alisont, amint koszosan sétál az úton, így azt gondolja, túlélte az ütését (valójában azonban Bethanyt ütötte le, akit Melissa eltemetett). Felveszi Alisont és a Lost Wood Resortsba viszi. Alison Vivian Darkbloomként jelentkezik be az egyes szobába. Mona marad a kettesben, vagyis rejtekhelyén. Itt töltik az éjszakát. Másnap reggel, szeptember 2-án Mona segít Alisonnak elhagyni a várost. Mielőtt elmenne, Ali ad néhány tippet Monának, hogyan válhat belőle a következő méhkirálynő.
Ami a sorozat indulása után történt
2010 szeptember - PLL 1A
-
Szeptember elsején van Alison eltűnésének első évfordulója (1x01).
-
Aria visszatér Rosewoodba Izlandról.
-
Maya a DiLaurentis házba költözik.
-
A lányok megkezdik a középiskolát.
-
Eredeti 'A' elkezd fenyegetőzni.
-
Megtalálják Alison (valójában Bethany) holttestét.
2010 október - PLL 1A
-
Letartóztatják Tobyt Alison meggyilkolásáért (1x10).
-
Eredeti 'A' (Mona) elüti Hannát.
-
Ali meglátogatja Hannát a kórházban. Hanna azt hiszi, csak képzelődött.
-
Melissa és Ian megszöknek.
-
Mayát True Northba küldik (1x13).
-
Caleb Rosewoodba költözik (1x14).
2010 november - PLL 1B
-
A rendőrség ejti a vádakat Toby ellen (1x17).
-
Melissa terhes lesz Ian gyermekével.
-
Garrett csatlakozik a rosewoodi rendőrséghez.
-
Spencer érintett lesz Ali gyilkossági ügyében.
-
A Hazugok megtalálják a NAT klubos videókat.
-
Ian rájön, hogy Spencernél vannak a NAT-videók, ezért megpróbálja megölni a templomban, ám Ali lelöki a harangtoronyból.
2010 december - PLL 2A
-
A lányok elkezdenek járni Dr. Sullivanhez.
-
Jason visszaköltözik Rosewoodba.
-
Melissa, Wren és a Hazugok megtalálják Ian holttestét egy pajtában, mellette egy hamis búcsúlevéllel, melyet 'A' írt.
-
Melissa elvetél, ám a továbbiakban is úgy tesz, mintha terhes lenne.
-
Rosewoodban divatbemutatót rendeznek Alison emlékére.
-
A Fields család kiadja házukat, így Emily beköltözik Hannáékhoz.
-
Wren elkezd a rosewoodi kórházban dolgozni.
-
A Hazugok megtalálják Alison (Bethany) boncolási jegyzőkönyvének 5. oldalát, melyben az áll, egy éles, kemény tárggyal ütötték le, halálát azonban a tüdejébe jutott föld okozta.
2011 január - PLL 2A
-
Maya visszatér Rosewoodba.
-
Hanna apjának esküvőjének napján 'A' egy pajtába zárja Emilyt egy autóval együtt, melyből szivárog a gáz. Alison megmenti.
-
'A' felülteti a lányokat, akiket Ali (Bethany) gyilkos fegyverével találnak meg. Letartóztatják őket.
-
Jason elhunyt nagymamája házában marad, Georgiában.
2011 február - PLL 2B
-
A lányoknak közösségi munkát kell végezniük.
-
A lányok rájönnek, hogy Alison a Vivian Darkbloom álnevet használta.
2011 március - PLL 2B
-
Spencer megtalálja Alison piros kabátját.
-
Jason hazatér.
-
Kiderül, hogy Spencer és Jason féltestvérek.
2011 április - PLL 2B
-
Maya elmegy a városból és Noelék faházában rejtőzködik.
-
Egy ismeretlen személy felgyújtja a DiLaurentis házat, miközben Jenna odabent van. Hanna és Spencer megmentik.
-
Alison meglátogatja Spencert. Spencer azt hiszi, csak hallucinált, mivel előtte gyógyszert vett be.
-
Jenna visszanyeri látását, azonban továbbra is vaknak tetteti magát.
-
Garrettet letartóztatják Alison megöléséért.
-
Kiderül, hogy Mona Eredeti 'A', akit ezt követően a Radleybe zárnak. Az intézetben Charlotte piros köntöst viselve meglátogatja a lányt, a gyógyszerek miatt azonban Mona azt hiszi, Alison az a piros kabátjában.
-
Mayát megölik Emilyék udvarában.
2011 április-augusztus
- Charlotte tudomást szerez az 'A'-játékról és a Hazugok titkairól, hála a begyógyszerezett Monának, aki akkori állapotában nem tudja, mit beszél.
- Charlotte azt mondja Monának, játszhatják együtt a játékot, ha Mona segít neki megszökni.
- Ismeretlen okokból Melissa arra kéri Wrent, engedélyezze, hogy Monát látogathassák.
- Miután megszökik, Charlotte tovább látogatja Monát CeCe Drake-ként, egészen addig, amíg véget nem ér Mona gyógyszeres kezelése.
2011 augusztus - PLL 3A
-
Wren a Radleyben kezd dolgozni.
-
Mona elkezd ki-be járkálni a Radleyből és elkezd Nagy 'A'-vel dolgozni, akiről nem tudja, hogy valójában Charlotte/CeCe az.
-
Nagy 'A' bedrogozza Emilyt, aki később Alison kiásott sírja mellett kel fel.
-
A Hazugok ismét elkezdenek üzeneteket kapni 'A'-től.
2011 szeptember - PLL 3A
-
A lányok megkezdik végzős évüket.
-
A Hazugok rájönnek, hogy Jenna lát.
-
Nate (aki valójában Lyndon, Maya ex-barátja) Rosewoodba költözik.
-
Jason és Spencer megtalálják Alison bokaláncát és odaadják a rendőrségnek, akik megtalálják rajta Alison és Hanna vérét.
-
CeCe Drake (Charlotte/Nagy 'A') Rosewoodba költözik, egy butikban kezd dolgozni és életében először találkozik a Hazugokkal.
-
Toby 'A' nyomába ered - így kezd el az 'A'-csapatnak dolgozni.
-
Emily önvédelemből megöli Nate-et. Nate meglövi Calebet. Kiderül, hogy Nate ölte meg Mayát.
-
Ejtik a vádakat Garrett ellen.
-
A nézők megtudják, hogy Toby az 'A'-csapat tagja.
2011. október 31. - 3. évad 13. rész (Halloween)
-
Wilden megöli Garrettet a Halloween Vonaton, mivel Garrett rájött mocskos ügyleteire.
-
Ariát bezárják egy dobozba Garrett holtteste mellé.
-
Bethany holttestét megtalálják a vonaton, egy hordónyi jégben.
2011 november - PLL 3B
-
Monát kiengedik a Radleyből.
-
Andrew Rosewoodba költözik.
-
Hanna először látja a Piros Kabátost.
-
Alison meglátogatja Ariát, akit Meredith begyógyszerezett.
-
Sperncer rájön, hogy Toby az 'A'-Csapat tagja.
-
A DiLaurentis család ismét eltemeti Alit, ezúttal egy mauzóleumban.
-
Megtörténik Jason liftes balesete.
-
Shana Rosewoodba költözik.
-
Ashley elüti Wildent. Valamivel később Shana és Jenna segítenek a nyomozónak.
-
Mona elhiteti Spencerrel, hogy Toby meghalt. Spencer összeomlik és a Radleybe kerül.
-
Mona elmondja Spencernek, hogy Toby él, a lány pedig csatlakozik az 'A' Csapathoz, azért cserébe, hogy találkozhasson Tobyval.
2011 november - 3x24 (A tűz éjszakája)
-
Spencert kiengedik a Radleyből, Charlotte pedig az éjszakát szervezi, hogy megbizonyosodjon róla, Alison életben van.
-
CeCe felbéreli Sara Harveyt, hogy terelje el Mona figyelmét, aki azt hiszi, Nagy 'A'-vel fog találkozni.
-
Spencer látja a csalit és azt hiszi, Alison az.
-
Monát és a lányokat bezárják a házba, Shana pedig (akit Melissa küldött) felgyújtja az épületet.
-
Sara kihúzza a lányokat az égő házból - kivéve Hannát, őt Alison menti meg.
2011 november - PLL 4A
-
CeCe megöli Wildent, megrendezik a temetést.
-
A temetésen feltűnik a Fekete Özvegy, vagyis Sara Harvey, akit CeCe küldött, hogy megbizonyosodjon róla, Wilden valóban halott és nem jelent többé fenyegetést Alisonra.
-
Jessica visszaköltözik a DiLaurentis házba.
-
Jenna kezdi ismét elveszíteni a látását.
-
Nagy 'A' elkezd üzeneteket és tárgyakat küldözgetni Tobynak édesanyjával kapcsolatban.
-
Holbrook és Tanner csatlakoznak a rendőrséghez.
-
Nagy 'A' megtámadja Monát, megpróbálja elütni őt, Ariát és Emilyt, Emily azonban megmenti magukat, de közben megsérül a válla.
-
Melissa Londonba megy.
-
Nagy 'A' Hannánál rejti el a fegyvert, amivel megölte Wildent. Hanna megpróbálja elrejteni, de elkapják és letartóztatják.
-
Spencer és Toby Ravenswoodba mennek, hogy találkozzanak Mrs. Grunwalddal.
-
Ashleyt letartóztatják Wilden megöléséért.
-
Nagy 'A' kocsival átgázol Emilyék házán.
-
Mona azt vallja, ő ölte meg Wildent. Visszaküldik a Radleybe.
-
Emily megmenti Jennát, akit 'A' majdnem megfojt.
-
Látjuk Wrent, amint egy képet színezget - a nő kabátját pirossal tölti ki.
-
Travisnek hála kiengedik Ashleyt.
-
Keresik CeCe Drake-et Wilden gyilkossága miatt.
-
Monát kiengedik a Radleyből.
-
Wren csatlakozik Melissához Londonban.
2011 november - PLL 4B
-
A Hazugok Ravenswoodba mennek.
-
CeCe "elrabolja" Emilyt, bezárja egy dobozba és egy bekapcsolt fűrész alá helyezi. Később felveszi a piros kabátot és úgy tesz, mintha megmentené Emilyt.
-
A lányok megtalálják 'A' rejtekhelyét.
-
Caleb Ravenswoodba költözik.
-
A Hazugok megtudják, hogy Alison életben van.
-
Jenna ismét elveszíti látását.
-
Spencer rájön, hogy Ezra Board Shorts.
-
Spencer ismét amfetaminfüggő lesz.
-
Shana elhagyja a várost.
-
A drogok miatt Spencernek fekete-fehér hallucinációja van (4x19 - a fekete-fehér epizód).
-
Aria és a Hazugok tudomást szereznek Ezra könyvéről.
-
Noel New Yorkba viszi a lányokat, hogy találkozzanak Alivel.
-
CeCe-t letartóztatják Wilden megöléséért.
-
A szülők megtudják, hogy Alison él.
-
Melissa visszatér Londonból és bevallja Peternek, hogy ő temette el Bethanyt.
-
Shana meglövi Ezrát New Yorkban.
-
Egy ismeretlen személy megöli Jessicát.
-
CeCe megszökik a rendőrségről. Hazamegy, ahol megtalálja Jessica holttestét, majd eltemeti a Hastings udvaron. Ezt követően New Yorkba megy.
2011 november - PLL 5A
-
CeCe utoljára találkozik Alisonnal, mielőtt elhagyja az országot és véget vet az 'A'-játéknak.
-
Aria megöli Shanát, ezzel megmenti a lányokat. A Hazugok úgy hiszik, Aria 'A'-t ölte meg.
-
Miután ismertlen üzenetet kap Monától, Alison azt mondja a rendőrségnek, elrabolták, hogy Ariát ne lehessen összefüggésbe hozni Shana halálával.
-
Megtalálják Jessica holttestét.
-
Megtartják Jessica temetését.
-
Sydney Rosewoodba költözik.
-
Jenna visszatér Rosewoodba.
-
Alison visszatér a rosewoodi gimibe.
-
Caleb visszatér Rosewoodba.
-
A rendőrség felfedi, hogy az Alison sírjában lévő holttest Bethany Youngé.
-
CeCe visszatér Rosewoodba, felrobbantja a Cavanaugh házat és újrakezdi az 'A'-játékot.
-
Aria megtalálja Bethany rajzfüzetét a Radleyben.
-
Toby elmondja, hogy zsarunak készül.
-
Alison hazugságvizsgálaton esik át, hogy tisztázza Spencert.
-
Tobyból rendőr lesz.
-
Spencert letartóztatják Bethany gyilkosságáért.
-
CeCe megrendezi Mona halálát, majd elrabolja és a Babaházba zárja.
2011 december - PLL 5B
-
A DiLaurentis család jótékonysági 'Jégbált' tart.
-
CeCe meglátogatja Alisont és figyelmezteti, mire készülnek a lányok.
-
A lányok leveleket találnak, melyek összekötik Bethanyt és Alisont.
2012 március - PLL 5B
-
Ejtik a vádakat Spencer ellen.
-
Alisont letartóztatják Mona meggyilkolásáért.
-
Toby talál egy véres kést a Vanderwaal ház udvarában és azt hiszi, az a gyilkos fegyver.
-
Spencer és Caleb próbálnak megszabadulni tőle, de 'A' megszerzi.
-
A lányok találnak egy jégkrémgyárat, amit 'A' is használt. 'A' majdnem megfagyasztja Ariát és Spencert.
-
Lesli Rosewoodba jön.
-
Mike megosztja Ariával Mona tervét (hogy megrendezi a saját halálát).
-
Spencer Londonba megy.
-
A lányok rábukkannak Varjack nevére.
-
Letartóztatják Hannát, mint Alison bűntársát Mona gyilkosságában.
2012 április - PLL 5B
-
Alisont bűnösnek találják, visszaviszik a börtönbe.
-
Ariát, Spencert és Emilyt is letartóztatják az igazságszolgáltatás akadályozásáért, bizonyíték visszatartásáért és bűnrészességért.
-
A nézők megtudják, hogy Andrew lehallgatja Veronica telefonját.
-
Miközben a Hazugokat vinnék át a börtönbe, CeCe elrabolja és a Babaházba zárja őket.
-
A lányok megtudják, hogy Mona életben van és Hálaadás óta be van zárva a Babaházba.
-
A szülők és a rendőrség megtudják, hogy új 'A' van.
-
CeCe egyik rejtekhelyét megtalálja a rendőrség, ahol monitorokon látják a Hazugokat és Monát.
-
A lányok megtudják CeCe születési nevét (Charles).
2012 április - PLL 6A
-
Alisont kiengedik a börtönből.
-
CeCe kizárja a Hazugokat a Babaházból - egy hétig étel és ital nélkül maradnak.
-
CeCe nyomkövetőt műt a lányok bőre alá.
-
Mona 3 hetet egy sötét lyukban tölt, amiért nem engedelmeskedett.
-
CeCe 3 héten keresztül kínozza a lányokat.
-
Andrew lesz a fő gyanusítótt a Hazugok elrablásának ügyében.
-
3 hét szenvedés után a Hazugok elhagyhatják szobáikat.
-
Alison, Toby, Caleb és Ezra kieszelnek egy tervet, hogy megmentsék a lányokat.
-
Spencer rájön, hogy Charles egy DiLaurentis.
-
A Carissimi Csoporton keresztül CeCe megveszi, majd bezárja a Radleyt.
-
A Hazugok felgyújtják CeCe páncélszobáját és kiszabadulnak a Babaházból - ahol találkoznak a megmentésükre siető Alisonnal, Calebbel, Tobyval és Ezrával.
-
Sara "kiszabadul" a Babaházból.
-
Andrewt letartóztatják.
-
Sara tetteti, hogy elrohan otthonról és a Fields házban kezd élni.
-
Jason elmondja, hogy Charlie a képzeletbeli barátja volt kiskorában.
-
CeCe és Sara készítenek egy videót, amiben úgy látszik, mintha CeCe le akarná szúrni Sarát.
2012 május - PLL 6A
-
Aria talál egy képet Jasonről, Aliről és Charlesról.
-
Ejtik a vádakat Andrew ellen.
-
Kenneth bevallja a gyerekeknek, hogy Charles a testvérük, akit a Radleybe küldtek, de öngyilkos lett.
-
A Hazugok, Jason és Ali Carol néni házához mennek, ahol megtalálják Charles sírját és így elhiszik, hogy a fiú valóban halott.
-
Aria Clark egyik negatívján meglátja 'A'-t - melynek hála kiderül, hogy 'A' lány.
-
Kiderül, hogy Lesli is a Radley betege volt - ugyanakkor, amikor Charles és Bethany.
-
CeCe képeslapot küld Kennethnek, amit Charlesként ír alá és azt mondja, hazatér a szülinapjára.
-
Mona megosztja a lányokkal, hogy Charles biztosan életben van; Lesli nem 'A'; Bethany és Charles pedig együtt szöktek meg a Radleyből.
-
Hanna 30.000 dolláros ösztöndíjat kap a Carassimi Csoporttól.
-
Sara hazatér.
-
Jason elmegy találkozni Charlesszal, de az Ali által küldött zsaruk megzavarják.
-
CeCe az árkádoknál hagy egy gyerekkori videót.
-
Sara ajándékot küld CeCe-nek.
-
A nézők megtudják, hogy 'A' és a Piros Kabátos együtt dolgoznak.
-
Spencer és Hanna találkoznak Rhysszel.
-
CeCe és Sara tervezik, hogy részt vesznek a szalagavatón.
-
Nagy 'A' elrabolja Alisont és bezárja a Radleybe.
- Kiderül, hogy CeCe Nagy 'A'.
- Kiderül, hogy Sara Harvey volt a Piros Kabátos és a Fekete Özvegy is.
* Személyes véleményként annyit hozzátennék, hogy számomra az akkor is hibádzik, hogy Ali és Toby gyerekek voltak és gyereknek voltak öltözve, amikor Toby szobájában volt közös jelenet. Kép ITT és ITT.
** Ha valaki elmagyarázná, hogy mi volt a "Jason Dolog", azért nagyon hálás lennék!
Még egyszer köszönöm Alice-nek a videót!
forrás: YouTube
Ugyanezt mondom én is, mióta MK elkezdte magyarázni, hogy a jelenetben gyerekek. Mindig gyerekszínészeket használtak ilyen esetben. És nekem azt se mondják, hogy 5 éves gyerekek ilyen ruhákban rohangálnak, mint Alison, vagy úgy beszélgetnek, ahogy ők beszélgettek abban a jelenetben... :D
Ezt elrontották, ennyi, sokkal jobb lenne, ha simán beismernék és már túl is lendülhetnénk ezen a kérdésen.
„ Hát, az akkor sem oké, elvileg ott öt évesek, de mint tudjuk, a PlL használ gyerekszínészeket, ha akkor is, amikor felvették, öt évesnek tervezték őket, akkor nem az eredeti színészek játszották volna. Oké, azt, hogy mondjuk, a képen 10 évesek, azt mindenki lenyelné, de ez így egy kicsit sok korkülönbség...