Köszönhetően a New York Comic Connak és a PaleyFestnek, ez a hétvége a 'Pretty Little Liars' 6B spoilerek jegyében telt. Megerősítették, hogy Aria továbblépett Ezrán, illetve kiderült az is, hogy Emilynek nem volt könnyű az otthonától távol töltött időszak. Lássuk a 7 legérdekesebb dolgot.
1.) Ariának új szerelme van. Bocsi, Ezria rajongók, de úgy tűnik, a páros nem melegítette fel egykori kapcsolatát az öt éves időugrás alatt. Mi több, Lucy Hale azt mondta a People magazinnak, karaktere együtt van valaki újjal, és amikor visszatér a sorozat, Aria boldog és szerelmes lesz.
Ezzel együtt azonban még mindig van remény a közkedvelt páros visszatérésére is, hiszen Lucy azt is hozzáteszi, amikor a 6B premierjében Aria meglátja Ezrát, még mindig úgy érzi, mintha pillangók lennének a hasában. "Érett barátoknak" fogjuk látni őket, de mivel Ezriáról van szó, úgy gondoljuk, a romantika sem marad sokáig távol.
2.) Alison és CeCe "kibékültek". Nem hibáztattuk volna Alisont, ha élete végéig utálja CeCe-t mindazért, amit vele tett, de ahogyan a 6x11 első négy percéből kiderült, Alison azért harcol, hogy testvérét szabadon engedjék. Sasha Pieterse megerősítette, hogy Ali abszolút CeCe oldalán áll, illetve azt is elmondta, megbékélt vele, kapcsolatuk teljesen rendben van, CeCe pedig már sokkal jobban van. De vajon a többiek is így látják majd?
3.) Többet fogunk tudni CeCe-ről és Jasonről? Amikor az egykori Nagy 'A'-ről beszélt a PaleyFesten, Marlene King azt mondta, "még mindig nem tudtok mindent a Jason-CeCe kapcsolatról". Lehetséges, hogy Jason mindvégig tudta, a "barátnője" valójában a saját testvére volt? Elég érdekes fordulat lenne...
4.) Emilynek volt a legkeményebb az elmúlt pár év. Shay Mitchell azt mondta az Entertainment Weeklynek, "A lányok közül valószínűleg Emilynek volt a legnehezebb."
5.) Spoby számára sem lesz minden fenékig tejfel. Troian Bellisario szintén a People-nek erősítette meg, hogy míg Spencer Washingtonban él, Toby továbbra is Rosewoodban rendőr - és nem, nem hangzott úgy, mintha távkapcsolatban lennének. Sőt, Troian azt mondta, "A közös múltjuk régre nyúlik vissza és bonyolult is. Ez pedig nem sűrűn vezet jó kapcsolathoz." Ez fájt.
6.) Ki üldözi Alisont? Ez egy másik évad rejtélye. A 6. évad nyári fináléja egy időugrás utáni jelenettel ért véget, ahol láthattuk, amint Hazugok berohannak Ali osztálytermébe, hogy figyelmeztessék, valaki közeledik. Azonban, ahogyan az előzetesben láthattuk, a 6B jóval ezen pillanat előtt kezdődik - a lányok még vissza sem tértek Rosewoodba, Ali pedig nincs férjnél (?), nem úgy, mint a 6x10 utolsó jelenetében.
Mindez pedig tudjátok, mit jelent: nem mostanában fogjuk megtudni, ki van a nyomában. Mi több, a Comic Conon Marlene azt mondta, a 6. évad végére már sejteni fogjuk, kiről lehet szó, de a valós leleplezésre csak a 7. évadban kerül majd sor. De mi másra is számítanánk ettől a sorozattól?
7.) Megtudjuk azt is, mi történt a szülőkkel. Azt már tudjuk, hogy november 24-én bemutatnak egy különleges epizódot, melyből kiderül majd, mi történt az időugrás alatt, a PaleyFest alatt Oliver Goldstick pedig azt is megígérte, látni fogjuk, mi történt a Hazugok szüleivel.
|