Egyelőre nem sokat tudunk arról, mi lesz a Hazugokkal az időugrás után, azt azonban sajnos biztosra vehetjük, hogy Hanna és Caleb szakítottak. A hír eleinte vélhetően mindenkit meglepett, hiszen a sorozatban felvonultatott párosok közül még az időugrás előtt is az ő kapcsolatuk tűnt a legbiztosabbnak - még azt is tervezték, hogy New Yorkba költöznek. Vajon mi romlott el?
Azt meg kell hagyni, öt év hosszú idő, még a legjobb kapcsolatokkal is sok minden történhet. Íme öt lehetséges indok, hogy miért szakíthatott Hanna és Caleb.
• Eltávolodtak egymástól. Legyünk reálisak: az érettségi és a főiskola befejezése között rengeteget változik az ember. Lehetséges, hogy egyszerűen mindkettejük élete más irányt vett - ez már csak azért is tűnik esélyesnek, mert Caleb nem jelentkezett főiskolára. Talán nem sok közös maradt bennük, miután Hanna órákra járt, Caleb pedig a munkájával volt elfoglalva.
• Távolság. Még, ha együtt is költöztek New Yorkba, az nem jelenti azt, hogy mindketten ott is maradtak. Talán Caleb meggondolta magát, esetleg Kaliforniába kellett mennie, mert valami történt édesanyjával? A távolság tönkre tudja tenni a kapcsolatokat.
• Pénzügyi problémák. A hatodik évad nyári fináléjában láthattuk, hogy Caleb azt tervezi, remekül fizető új munkájából finanszírozza majd Hanna tandíját. Bár ez hihetetlenül édes volt tőle, egy ekkora összeg bizony komoly hatással lehet egy kapcsolatra. Lehetséges, hogy kedvenc párosunk nem tudta kezelni a kialakult helyzetet.
• Caleb még mindig túlságosan óvta Hannát. Bár a 6A végére már úgy tűnt, Hanna és Caleb rendezték dolgaikat, nem szabad elfelejtenünk, hogy a finálé előtti epizódokban Caleb mindentől óvni akarta barátnőjét. Akár ez a probléma is visszatérhet, ami most még csak rosszabb lenne, ha együtt élnek. Talán Hanna úgy döntött, jobb lenne neki Calebtől külön, hogy teljesen onmaga lehessen.
• Valamelyikük megcsalta a másikat. Nem, ezt inkább szívjuk is vissza, belegondolni is rossz.
|