Bár még nagyon messze vagyunk a potenciális Ezria esküvőtől, nem tudunk mit tenni, mint azon gondolkodni, vajon milyen lenne kettejük nagy napja és kik jelennének meg az eseményen. Kétségtelen, hogy ők a sorozat egyik legmegosztóbb párosa, de még így is rengetegen vannak, akik szeretnék, ha a végén együtt lennének. És ahogyan egyre előrébb haladunk a hetedik évaddal, úgy tűnik, erre meg is van minden esély. (Vegyük csak számításba, hogy gyakorlatilag ismét együtt vannak, komoly érzéseket táplálnak egymás iránt és Ezra meg is kérte Aria kezét.)
Ezeket figyelembe véve pedig elég valószínű, hogy előbb-utóbb eljön majd a nagy nap (miután Über ’A’ leállt a játékával, legalább csak egy rövid időre), amit bizony komoly döntések előznek majd meg. Először is a párosnak helyszínt kell választaniuk, össze kell állítani a vendéglistát, ki kell küldeni a meghívókat, ki kell választani a menüt, kóstolóra kell menniük, meg kell írniuk a fogadalmaikat, és végül, de nem utolsó sorban, sőt: ki kell választaniuk a tanúkat. Ez tehát azt jelneti, hogy Ariának legjobb barátnői közül ki kell választania a legeslegjobbat, azt az egyet, aki az egész esküvőn támogatni fogja.
Ez bizony nem hangzik könnyű döntésnek, de lehet, hogy Lucy Hale megtalálta a tökéletes megoldást, amivel egyik barátnőjét sem bántja meg.– „Ariának négy legjobb barátnője van... Nem lehetne az anyukája a tanú? Talán ez lenne a legjobb megoldást. Egyébként is olyanok, mintha barátnők lennének” – mondta a színésznő az Alloy Entertainmentnek egy exkluzív interjú keretében.
Ez még nem minden, a színésznő ugyanis már azt is megálmodta, milyen dalra kellene táncolniuk a friss házasoknak. – „Úgy érzem, Aria egy Seal, vagy egy Boyz II Men számot választana. Valamit a 90-es évekből.”
A színésznő egy korábbi beszélgetés során már elmondta, milyen esküvőt tudna elképzelni karaktere és Ezra számára, és Aria stílusa ide, vagy oda, szerinte a lagzi nagyon is egyszerű lenne.
„Aria az öltözködését és az életét illetően elég harsány, de azt hiszem, legbelül ő maga is és az élettel kapcsolatos elképzelései is elég egyszerűek – csak úgy, mint Ezra. Úgy érzem, az ő esküvőjük szerény és meghitt lenne. Egy pajtában tudnám elképzelni, kicsit falusias hangulatban... Romantikus, meghitt, egyszerű és szerethető lenne.”
|