Ahogyan tegnap m�r besz�moltam r�la, j�v� tavasszal �rkezik Ian Harding els� k�nyve, mely az „Odd Birds” c�met viseli. A h�rt az Entertainment Weekly k�z�lte els�k�nt �s a lap j�volt�b�l egy r�szlet is megjelent az alkot�sb�l. Ahogyan �g�rtem, ezt most leford�tottam nektek, �me.

�ton voltunk, amikor kelt fel a nap.

Egyszer csak Johnra n�ztem a visszapillant� t�k�rben, �s l�ttam, hogy egy Red Bull-t iszik. Ez azut�n volt, hogy egy k�v��rt m�r meg�lltunk. K�rtem egy kortyot �s elvettem t�le a dobozt. Mondtam neki, hogy m�r �gy is el�gg� p�r�g. El�vett egy m�sikat a zseb�b�l �s kinyitotta.

Engem n�zett a t�k�rben, nem t�rte meg a szemkontaktust. – Ne sz�rakozz velem, Ian – mondta.

�gy k�sz�lt�nk, hogy az erd� s�r�j�ben t�ltj�k a reggelt, de a W.G. Jones State Forest minket is meglepett. Nem is t�nt olyan t�volinak: a v�ros hat�r�n terjeszkedett.

Az orsz�g�tr�l egy koszos parkol�ba kanyarodtunk �s kiugrottunk a kocsib�l. Olyan �rz�s volt, mintha egy farmra �rkezt�nk volna. Volt ott egy hatalmas, f�m burkolat� rozoga �p�let. K�t munkaoverallt visel� f�rfi egy traktornak t�maszkodott.

Az �p�let mellett volt egy �t, �s mivel nem tudtuk, merre menj�nk, azon indultunk el.

Egy Feny� Posz�ta elsz�llt a fej�nk felett, �s egy �gra �rkezett �ppen el�tt�nk. El�h�ztam a t�vcs�vemet, hogy jobban megn�zhessem.

Egy kezet �reztem a v�llamon. John volt az, felfel� mutatott.

- Delta Airbus – mondta. A g�p lesz�ll�shoz k�sz�l�d�tt.
- K�szi, John – feleltem.

Kicsit beljebb ment�nk. Hark�lyt m�g mindig nem l�ttunk.

Z�mm�g�st hallottam a f�lemben, mire arcon csaptam magam. Hi�ba hoztunk magunkkal el�g sz�nyogirt�t ahhoz, hogy az �sszeset kiiktassuk a k�rny�ken, �gy is �lve felzab�ltak.

M�s zajok is voltak. A t�volban hallottuk az orsz�g�t moraj�t. A gyerekek j�tszottak �s kiab�ltak a k�rnyez� h�zak kertjeiben, t�l�nk mind�ssze p�r sz�z m�terre. A lombokon kereszt�l l�ttuk a h�zsorokat. Valahonnan egy betont�r� hangj�t hallottuk, majd egy szir�n�z� rend�raut� suhant el.

Az erd� nem volt olyan nagy, de Texasban ez az apr�cska f�ldter�let adott otthont a vesz�lyeztetett madarak egyik legnagyobb csoportj�nak, a Leuconotopicus borealis fakop�csnak. Hihetetlen volt.

Tov�bbra is az �sv�nyen lop�ztunk, a t�vcs� k�zn�l, a legkisebb zajra is meg�lltunk. Fut�k �s id�s p�rok k�v�ntak j� reggelt, ahogy elhaladtak mellett�nk.

A t�vcs�vemet addig tartottam magam el�tt, m�g m�r kezdtem kancsal lenni. A nyakam be�llt, ahogyan folyamatosan felfel� n�ztem.

Walter az �r�j�ra pillantott.

- N�zel�dj�nk m�g egy �r�t. Megtal�ljuk ezt a hark�lyt is.

John el�tt�nk ment, egy �r ballad�t �nekelgetett, dala visszhangzott az erd�ben. Egy�rtelm�en unatkozott. Walter r�m n�zett, ahogy a szem�t forgatta. John j�l haladt, hogy elijessze az �sszes madarat.

Utol�rtem John-t �s mondtam neki, hogy maradjon csendben. Mosolygott, megvonta a v�ll�t �s abbahagyta az �nekl�st. Egy f�ra mutatott.

- Az milyen mad�r? – K�rdezte.

Odan�ztem, ahov� mutatott. Egy k�v�r, h�zs�rtos posz�ta �lt egy t�l�nk nagyj�b�l negyven m�terre l�v� feny� egyik �g�n.

- Semmilyen, csak egy posz�ta – feleltem.
- Nem az – mondta. – Hanem az a m�sik, �pp ott.

Tov�bbra is ugyanarra a posz�t�ra mutatott, ami hangos �nekbe kezdett, a tork�n�l l�v� tollak megemelkedtek, ahogy dalolt.

- Posz�ta, John. Ugyanolyan, mint amilyenek Los Angelesben is vannak – magyar�ztam.

Ahogy besz�ltem, egy apr�, pettyes, feh�r arc� mad�rka is lesz�llt a f�ra, ugyanara az �gra, amin a posz�ta is dalolt, elriasztva azt. M�szk�lt egy kicsit, majd karmos l�baival a fa k�rg�be kapaszkodott.

- Erre a mad�rra gondoltam – mondta John, l�that�an elege volt.

H�rom m�sik fakop�cs is lecsapott a f�ra, csatlakoztak az els�h�z.

- �s ezekre – folytatta. – Ezekre a madarakra gondoltam.

Hangos trappol�s�val �s a dalokkal, amikre csak f�lig eml�kezett, John v�letlen�l megtal�lta a hark�lyokat.

Ha tegnap lemaradtatok volna r�la, a k�pekre kattintva a k�nyv bor�t�j�t is megn�zhetitek.

2016.08.27. 12:30, minnie

Vissza a bloghoz

Friss�t�s

Csak regisztr�lt felhaszn�l�k �rhatnak hozz�sz�l�st.