Hogy nézett ki a beszélgetés, amikor Marlene először beszélt a tervéről?
Akkor került rá sor, amikor én egyébként forgattam egy jelenetet. A szünetekben visszamentem Marlene-hoz és törökülésben ültem, miközben még többet mesélt. Meseidő Marlene-nel. Azt akartam, hogy mindent elmondjon. Két órába telt, mire mindent át tudtunk venni. Annyi mindent kellett megosztania velem! Akkor még Mary Drake-ről sem tudtam – az ő történetét még nem mutattuk be. Tehát azt sem tudtam, hogy Spencert örökbe fogadták. Marlene-nek rengeteget kellett mesélnie.
Akkorra már kialakult a fejében minden?
Igen. A sorozat eredetileg csak öt évados lett volna. Ott fejeztük volna be, hogy Charlotte lelepleződik, mint ’A’, aztán vége lett volna. De a negyedik évad környékén a csatorna azt mondta Marlene-nek, szeretnék, ha hét évados lenne a show. Ekkor kellett megalkotnia gyakorlatilag még egy világot a legnagyobb gonosszal. Mire velem megosztotta, addigra ő már legalább egy éve gondolkodott rajta, sok minden összeállt már a fejében. A következő két évben pedig együtt építettük tovább.
Marlene már akkor is tett a történetben utalásokat arra, hogy ez fog történni?
Nem, ennél véletlenszerűbb volt. Az egész történet, mely szerint Spencer otthon érezte magát a Radleyben, érzett valami kapcsolatot a hellyel és úgy érezte, van azzal kapcsolatos múltja... Talán véletlen volt, vagy talán pont ezek vezették el Marlene-t ehhez az ötlethez, de ezek a részecskék Spencer múltjából tökéletesen beleillenek abba, hogy végül kiderült, tulajdonképpen a szanatóriumban született, így része a Radley történetének.
Hogyan tudtad ilyen sokáig titokban tartani Über ’A’ kilétét?
Nagyon nehéz volt. De sokáig volt, hogy az emberek kérdezgették, „Ki A.D?” Én pedig azt feleltem, „Hát én!” És mindenki csak nevetett. Jó, amikor van egy titok, amit csak nagyon kevesen -én, Marlene és még páran- tudnak. A nappali fényben rejtőzködhettünk.
Mi volt a helyzet az utolsó rész forgatásával – fokozott titoktartás övezte?
Igazából nem volt rá szükség, mert többnyire a hátsó részen forgattunk. Akik a stúdióban mászkáltak, talán láthattak minket, de úgy voltam öltözve, mint Spencer, ahhoz pedig nem jöttek elég közel, hogy hallják, hogyan beszélek. Úgyhogy senki nem tudott meg semmit idő előtt.
Ebben az évadban debütáltál rendezőként is, ráadásul pont abban a részben volt a legnagyobb utalás Über ’A’ kilétére – abban a jelenetben, amikor Ezra összefut „Spencerrel” a reptéren. A sasszemű rajongóknak már akkor feltűnt, hogy Spencer ennyi idő alatt nem érhetett ki a reptérre, hiszen az előző jelenetében még a Lost Woodsban volt. Ez egy szándékos utalás volt a közönség számára?
Abszolút. Ez volt az első olyan jelenetet, amiben Alexet olyan szituációban keverik össze Spencerrel, ami nem szándékos volt. Az összes többiben felkészült volt. Spencerként sétált be mindenhova, mindenki készült rá, hogy Spencerrel fog találkozni. De amikor Ezra beléjük fut a reptéren, az egyáltalán nem része a tervének. Pontosan tudtuk, hogy ez a jelenet néhány rajongó számára egyértelművé fogja tenni a dolgot. Mind egyetértettünk abban, hogy aki erre rájön, az rájön az egészre. Mondtam is Marlene-nek, hogy nem fogjuk tudni a legvégéig titokban tartani a dolgot, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogjuk tudni szórakoztatni a közönséget. Néhány embernek hatalmas pofon lesz az ikres leleplezés, míg mások azt érzik majd, ők egy lépéssel előttünk jártak. De ez nem veszi el a rejtély érdekességét. Ettől csak úgy érzed, te is részese voltál az egésznek.
Hogyan viselkedtél azokban a jelenetekben, amikben titokban Alexként szerepeltél, hogy ne árulj el túl sokat?
Fel kellett építenünk a fejlődést, mely szerint Alex egyre jobban utánozza Spencert – eközben viszont borotvaélen táncoltunk, hiszen míg őriztük a titkot, közben kicsit azért muszáj volt beavatni a közönséget. Az egyik első ilyen jelenet az volt, amikor Alex Spencerként felbukkan és búcsúcsókot kér Tobytól. Mind nagyon idegesek voltunk, nem tudtuk, mit viseljen, hogy olyan legyen, mint Spencer; mennyire utánozza jól; mennyire érezheti kényelmetlenül magát a szituációban; és mennyire lehet ez lebukós a rajongók előtt. De ők aztán úgy gondolták, hogy Spencer azért volt ideges, mert búcsút kellett vennie Tobytól. Csodálatos volt, hogy így kitöltötték a hiányzó kis részeket.
Azok a színészek, akikkel közös jelenetben Alexet alakítottad, tudták, hogy ki vagy valójában?
Csak egy valaki tudta már régóta, az, aki ott volt a forgatáson aznap, amikor Marlene-nel először beszéltünk róla, ez a valaki pedig Keegan volt. Vele őrizgettük ezt a titkot. A lányok csak akkor tudták meg, amikor már rendesen benne voltunk a hetedik évadban is. Volt néhány közös jelenetünk, amikben nem tudták, hogy másik karaktert alakítok. Olyankor biztos azt gondolhatták, „Hű, Troian ma nem önmaga.” De mire a fináléhoz értünk, már ők is tisztában voltak vele.
Hogy reagáltak, amikor megtudták?
A hetedik évad elején volt egy jelenet, ahol Hanna álmában megjelent a fiatal Spencer, amikor A.D. által be volt zárva abba a cellába. Amikor a színészek tudomást szereztek Alexről, Ashley azt kérdezte, „Várj, akkor abban a jelenetben egy másik karaktert alakítottál és nem is mondtad el?” Mondtam neki, hogy nem beszélhettem róla, mire azt felelte, „Bakker, most úgy érzem, elárultak.” [Nevet.]
Milyen volt, amikor mindenki megkapta a finálé forgatókönyvét?
Óriási felolvasást tartottunk, amire ugyanabban a teremben került sor, ahol anno a legelső ilyen is volt. Ugyanannál az asztalnál ültünk, ott volt minden író, minden producer, és sok olyan színész, akik karakterei hosszú idő után most tértek vissza. Összeültünk és felolvastuk a forgatókönyvet, olyan volt, mint valami rádiós darab. Jó móka volt Alex és Spencer közös jeleneteit olvasni, ahol Alex elmagyarázott mindent. Hihetetlen érzés volt mindkét karaktert eljátszani ott, abban a szobában, mindenki előtt.
Gyakorolgattad a brit akcentust?
Óóó, igen. Soha nem voltam még olyan ideges, majd kiugrott a szívem egész idő alatt. Elképesztően lefárasztott, hogy két különböző akcentus és két különböző személyiség között „ugráltam.” A végére szinte egy harmadik ember lettem, aki már azt sem tudta, hol van.
Hogyan írnád le az alapvető különbséget Spencer és Alex megformálása között?
Spencer általában mindenből kivágja magát – az ő magabiztossága ebben gyökeredzik. Alexnek is bőven van önbizalma, de az másból ered. Ő pimasz, és szexuálisan is teljesen magabiztos. [Nevet.] Úgy gondoltam, Spencer az eszével és a szívével közelíti meg a dolgokat, míg Alex az eszével és azzal, ami a két lába között van. Ez persze nem azt jelenti, hogy neki nincs szíve, vagy nincsenek érzelmei, de az évek alatt jó vastag páncélt húzott fel a szíve köré.
Milyen volt eljátszani az ördögi angol ikret, amikor az amerikai testvére bőrébe bújt éppen?
Először a karakter történetét, sajátosságát és mozgását kellett kidolgoznunk Marlene-nel. Együtt dolgoztam egy olyan emberrel, aki tökéletesen ért a különböző akcentusokhoz és nyelvjárásokhoz, és nagyon is ért a munkájához. Miután ezek megvannak, már csak azt kell kitalálni, Alexnek mennyire megy, hogy átvegye Spencer sajátosságait. Hiába figyelsz valakit régóta, az, hogy mennyire tudod utánozni őt, függ attól is, hogy te milyennek látod és milyennek gondolod az adott személyt. Nem elég, ha Alex jó abban, hogy leutánozzon valakit. Sokkal inkább arról szól, hogy Alex mit gondol Spencerről.
Ez az egyetlen olyan drámasorozat, ahol abszolút van értelme annak a lezárásnak, mely szerint előkerül egy titkos gonosz ikertestvér. Te már a kezdetektől fogva megbékéltél a show őrületével?
Nem, eleinte nagyon is harcoltam ellene. Sokáig fogtam a fejemet a ’Pretty Little Liars’ miatt. Aztán volt egy beszélgetésem Norman Buckley-val, aki valószínűleg több epizódot rendezett, mint bárki más a csapatból. Azt mondta, a „A körülmények a fantázia szüleményei, de az érzelmek valódiak.” Sokat gondolkodom sci-fi és fantázia történetekről. Ha a karaktereid olyan világban élnek, ahol léteznek sárkányok, vagy van varázserő; vagy olyanban, ahol könnyen lehet térben és időben utazni, akkor az a dolgod, hogy ezeket az elemeket megtartsd. Számomra eleinte ez okozta a nehézséget, mert olyasminek láttam a sorozatot, mint a ’Gossip Girl’-t – amiben egy csomó ember van, de a való világban élnek. Aztán kezdtem felismerni, hogy ’A’ mindenhol ott van, mindent lát, ez pedig fizikai képtelenség egyetlen ember számára. Szóval... Mondjuk, hogy ennek az embernek rengeteg pénze van és magáénak tudhatja a világ legjobb megfigyelő eszközeit is. Miután ezeket befogadod, úgy játszol ebben a világban, mint kisgyerek a homokozóban.
Hogy a francba volt pénze Über ’A’-nek a kamerákra, a felszerelésekre és a kenőpénzre, nem beszélve a földalatti babaházról?
Hát, Wren nagyon is tehetős, Charlotte pedig Alexre hagyott mindent. Így könnyű! [Nevet.] A sorozat eleje óta nálunk voltak a leggazdagabb gonosztevők, akik aztán az utódokra hagyták minden vagyonukat.
Furcsa, de a PLL világában sokkal elfogadhatóbb egy gonosz iker leleplezése, mint az, hogy anno Dan Humphrey volt Gossip Girl. Az a sorozat egy sokkal valóságosabb -bár stilizált- világban játszódott, így nehéz volt elhinni, hogy Dan hosszú éveken keresztül gyakorlatilag saját magát is terrorizálta. Nem volt Radley, vagy személyiségzavar, vagy egy gonosz ikertesó, amik megmagyarázhatták volna ezt a fajta viselkedést.
Igen. Forgathatod a szemed, hogy „Istenem, komolyan megint egy gonosz ikres megoldást csinálnak?” De ritka, hogy el lehet mesélni egy olyan történetet, ami az egyik pillanatban teljesen komoly, a következőben pedig teljes őrület. Ráadásul mindez egy olyan univerzumban játszódik, ahol ez nem csak, hogy elfogadott dolog, de az emberek számítanak is rá. Színészként az a dolgom, hogy olyan alakítást nyújtsak, ami annyira egyszerű és valóságos, amennyire csak az lehet. De ha itt van ez a világ ebben a sorozatban, és megkapom annak lehetőségét, hogy egy gonosz, brit ikertestvért alakítsak, akkor ezt fogom tenni és közben eszméletlenül jól fogok szórakozni. Mert mikor máskor lenne ilyen lehetőségem?
Milyen érzés most, hogy már az egész világ tudja, kicsoda Über ’A’?
Ideges vagyok, hogy mennyire fogják elfogadni a karaktert. Mert merész! De ha valaki rá is jön arra, hogy Spencernek ikertestvére van, azt sose fogják kitalálni, hogy mi a háttérsztori és milyen őrültségek hatására érkezett Rosewoodba. Szóval azt hiszem, meglepetések még így is lesznek. Illetve azt gondolom, hogy hét évadnyi csavar és felforgás után senki nem lesz, aki egyszerűen csak legyint és azt mondja, „Nem, ezt nem veszem be.” Rengeteg váratlan fordulatunk volt, a közönség pedig minden alkalommal rábólintott ezekre. Ezért azt remélem, ez a mostani is tetszeni fog nekik – már csak saját maguk miatt is. Ha ez az utolsó két óra, amit Rosewoodban tölthetsz, akkor baromira remélem, hogy élvezni is fogod.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés