WORD | PDF | EPUB

- GANDHI

AHOGYAN VALÓJÁBAN KEZDŐDÖTT

Te is ismered azt a srácot, aki néhány házzal arrébb lakik, és nincs a világon ijesztőbb személy nála? Képzeld el, hogy a verandán állsz és épp jó éjt csókot adnál a pasidnak, aztán átnézel az utca túloldalára és meglátod. Csak áll ott. Csak úgy random feltűnik, amikor a barátnőiddel pletykálsz – aztán persze lehet, hogy a jelenléte egyáltalán nem is random. Ő a fekete macska, aki ismeri a bejáratott útvonaladat. Ha elhalad a házad előtt, azt gondolod, meg fogsz bukni a bioszvizsgán. Ha vicces képet vág, miközben téged néz, gyanakodni kezdesz.

Minden városnak megvan a saját feketemacskája. Rosewoodét pedig Toby Cavanaugh-nak hívták.

„Szerintem több pirosító kell” – dőlt hátra Spencer Hastings, amint megvizsgálta egyik legjobb barátnőjét, Emily Fieldset. – „Még mindig látom a szeplőit.”

„Nálam van Clinique korrektor” – ugrott fel Alison DiLaurentis, majd kék, kordbársony sminktáskájához sietett.

Emily a tükörben vizslatta magát, melyet Alisonék nappalijában, a dohányzóasztalra állítottak fel. Ide-oda döntögette a fejét, majd összeszorította rózsaszín ajkait.

„Anya megölne, ha látná, hogy nézek ki.”

„Igen, mi viszont akkor ölnénk meg, ha lemosnád” – figyelmeztette Aria Montgomery, aki egy újonnan kötött, pink, moher melltartóban táncolta körbe a szobát. Ő ilyen volt.

„Így van, Em, csodásan nézel ki” – értett egyet Hanna Marin. Hanna keresztbe tett lábakkal ült a földön, és folyamatosan azt ellenőrizte, nem látszik-e a repedés kék, kicsit-túl-kicsi csípőfarmerjén.

Ez is csak egy áprilisi péntek este volt, Ali, Aria, Emily, Spencer és Hanna pedig szokásos, hatodik osztályos pizsipartijukat tartották: szándékosan eltúlozták egymás sminkjét és ecetes-sós chipsben fulladoztak, miközben fél szemmel az MTV Cribs című sorozatát nézték Ali plazmatévéjén. Ma este kisebb zűrzavar uralkodott a szobában, mivel a lányok úgy döntöttek, a hatodik osztály hátralévő részében egymás cuccait fogják viselni – ennek megfelelően pedig ruháik szétdobálva hevertek a padlón.

Spencer karcsú teste elé tartott egy citromsárga, kasmír kardigánt.

„Vedd csak el” – mondta Aria. – „Cuki lennél benne.”

Hanna egy olíva zöld szoknyával csípője előtt pózolt, majd Alihoz fordult. „Mit gondolsz? Szerinted tetszene Seannak?”

Ali morgott valamit, mielőtt megcsapta volna Hannát egy párnával. Mióta szeptemberben barátnők lettek, Hanna csak arról tudott beszélni, mennyire imááádta Sean Ackardot, a Rosewood Day School-beli osztálytársukat, ahová mind együtt jártak már első osztály óta.

Ötödikben még Sean is csak egy átlagos, alacsony srác volt, a nyár folyamán azonban nőtt néhány centit és babahája is eltűnt. Mostanra minden lány vele akart csókolózni. Fantasztikus, mennyi minden változhat egy év alatt.

A lányok -Alit kivéve- pontosan tudták, milyen ez. Tavaly még csak úgy... voltak. Spencer volt a jó tanuló, aki órákon az első sorban ült és minden egyes kérdésnél jelentkezett. Aria kicsit furcsa volt, aki ahelyett, hogy focizott volna, ahogy a többiek tették, inkább táncikált.

Emily csak a szégyenlős, államilag elismert úszó volt, de aztán, ha megismerted, kiderült, hogy ennél sokkal többről volt szó. Hanna pedig talán kicsit butácska és kétbalkezes volt, de imádta a Vogue-t és a Teen Vogue-t, néha napján pedig benyögött valami totál random dolgot a divatról, amit még senki nem hallott.

Persze, mindnyájukban volt valami különleges, de Rosewoodban, Pennsylvaniában éltek, Philadelphia egyik külvárosban, Rosewoodban pedig valahogy minden különleges volt. A virágoknak édesebb illatuk volt, a víznek jobb íze volt, a házak pedig egyszerűen nagyobbak voltak. Az emberek azzal viccelődtek, hogy a mókusok éjszakánként  a macskaköves utakat tisztogatták, így Rosewood mindig tökéletes volt követelőző lakosai számára. Nehéz volt kiemelkedőnek lenni egy olyan városban, ahol látszólag minden tökéletes volt.

Alinek viszont valahogy mégis sikerült. A hosszú, szőke hajával, szív alakú arcával és hatalmas, kék szemeivel ő volt a környéken élő legszebb lány. Miután Alinek hála barátok lettek -néha olyan volt, mintha ő fedezte volna fel őket-, a lányok már nem egyszerűen csak „ott voltak”. Hirtelen megtehettek bármit, amit régebben elképzelni sem mertek volna. Például felvenni egy miniszoknyát a Rosewood Day lánymosdójában, miután reggel leszálltak a buszról. Vagy fiúkról levelezni órán rúzsnyomos papírfecnin. Vagy megfélemlítően sétálni a gimnázium folyosóin, miközben a lúzerekről tudomást sem vettek.

Ali felkapott egy csillogó, lila rúzst, majd befedte vele egész ajkát. „Most ki vagyok?”

A többiek csak nyöszörögtek – Ali Imogen Smith-t imitálta, az osztálytársukat, aki egy kicsit túlságosan is odavolt Nars rúzsáért.

„Ne, várj” – szorította össze Spencer íves ajkait, mielőtt odaadott volna egy párnát Alinek. – „Tedd ezt a pólód alá.” [...] „Szép.”

Ali pink felsője alá gyűrte a párnát, a lányok pedig még jobban nevettek. Azt pletykálták, Imogen a végsőkig elment Jeffery Kleinnal, egy tizedikes sráccal, most pedig az ő gyermekét várta.

„Szörnyűek vagytok” – pirult el Emily. Ő volt a legszégyenlősebb a csapatban, talán a szigorú neveltetése miatt, a szülei ugyanis úgy tartották, minden móka csak rossz lehet.

„Mi az, Em?” – Karolt bele Ali Emilybe. „Imogen szörnyen kövér – neki is abban kellene reménykednie, hogy terhes.”

A lányok ismét nevettek, de már nem olyan felszabadultan. Ali pontosan tudta, hogyan találja meg egy lány gyengepontját, és, még ha igaza is volt Imogennel kapcsolatban, a lányok néha elgondolkodtak rajta, Ali vajon gúnyt űz-e belőlük is, amikor nincsenek ott. Nehéz volt eldönteni.

Visszatérve a ruhaválogatáshoz, Aria beleszeretett Spencer egyik iskolai előkészítős ruhájába. Emily belebújt egy farmer miniszoknyába, majd mindenki véleményét kikérte, nem volt-e túl rövid a darab. Ali úgy vélte, Hanna egyik farmerje túlságosan is trapéz-szárú, ezért levágott a hosszából, megvillantva ezzel cukorka színű női bokszerét. Ahogy a hifihez tartott, elsétált az ablak előtt, majd földbe gyökerezett a lába.

„Úristen” – kiáltotta, majd visszaszaladt szeder színű kanapéja mögé.

A lányok körbenéztek. Toby Cavanaugh volt az ablaknál. Csak úgy... állt ott. Bámult rájuk.

„Fúj, fúj, fúj” – takarta el Aria a mellkasát. Már egy ideje levette Spencer ruháját, így ismét csak kötött melltartója volt rajta. Spencer, aki fel volt öltözve, az ablakhoz sietett.

„Menj a közelünkből, te perverz!” – Kiáltotta.

Toby önelégülten elmosolyodott, mielőtt elfordult, majd elfutott volna.

A legtöbben, amikor meglátták Tobyt, átmentek az utca túloldalára. Csupán egy évvel volt idősebb a lányoknál, sápadt, magas, vékony srác volt, aki mindig egyedül sétálgatott a környéken, látszólag a város lakói után kémkedve.

A lányok hallottak róla különböző pletykákat: hogy rajtakapták, amint kutyájával smárolt, vagy, hogy azért volt olyan jó úszó, mert a tüdeje helyén valójában kopoltyú volt. De beszélték azt is, hogy az éjszakákat a kertjükben lévő faházban, egy koporsóban tölti.

Mindössze egyetlen ember volt, akivel Toby szóba állt: mostohatestvére, Jenna, akik a lányok évfolyamára járt. Jenna is reménytelen eset volt, de közel sem olyan ijesztő, mint bátyja – ő legalább képes volt egész mondatokban beszélni. Dús, sötét hajával, hatalmas, zöld szemeivel és összeszorított, piros ajkaival pedig még bosszantóan csinos is volt.

„Meggyalázva érzem magam” – csavargatta Aria természetesen vékony testét, mintha leprás lett volna. Épp most tanultak erről a suliban. – „Hogy mer így ránk ijeszteni?”

Ali arca csak úgy lángolt a dühtől. „Vissza kell adnunk neki!”

„Hogy?” – Nyíltak nagyra Hanna világosbarna szemei.

Ali egy pillanatra elgondolkodott. „A saját módszereivel kell visszavágnunk.”

Elmagyarázta, a lényeg az, hogy ráijesszenek Tobyra. Amikor Toby épp nem a környéken ólálkodott és a városlakók után szaglászott, egészen biztos, hogy a kerti faházban töltötte az időt. Minden percet ott töltött, játszott, vagy ki tudja, lehet, hogy egy hatalmas robotot épített, ami képes lett volna megsemmisíteni a Rosewood Dayt.

Azonban, mivel a faház értelemszerűen egy fa tetején volt -és mivel Toby felhúzta a kötelet és a létrát, hogy senki ne tudja követni- nem tudtak csak úgy felosonni és annyit mondani, „bú”.

„Szóval tüzijátékra lesz szükségünk. Szerencsére pontosan tudjuk, merre keressük” – vigyorgott Ali.

Toby a tüzijátékok megszállottja volt, a faházban rejtegetett néhány rakétát, amit gyakran fel is küldött az égbe. „Felosonunk, ellopunk egyet, aztán meggyújtjuk az ablakánál” – magyarázta Ali. – „Ettől teljesen ki fog akadni.”

A lányok az utca túloldalán álló Cavanaugh házra pillantottak. Bár majdnem az összes lámpa le volt kapcsolva, nem volt még olyan késő. Fél 11-et mutatott az óra. „Nem is tudom” – mondta Spencer.

„Igen” – értett egyet Aria. „Mi van, ha valami rosszul sül el?”

Ali drámaian felsóhajtott. „Ne már, csajok.”

Mindenki csendben volt. Majd Hanna megköszörülte a torkát. „Szerintem jól hangzik.”

„Rendben” – adta meg magát Spencer. Emily és Aria csak megrántották a vállukat egyetértés gyanánt. Ali tapsolt egyet, majd az ablaknál lévő kanapéra mutatott. „Megyek és elintézem. Innen nézhettek.”

A lányok a nagyszoba ablakához siettek és nézték, ahogy Ali elsuhan a szemközti utcán. A DiLaurentis rezidenciából pont rálátás nyílt Tobyék házára, ami ugyanabban a viktoriánus stílusban épült, ám egyik sem volt olyan nagy, mint Spencerék farmja – mely határos volt Aliék hátsóudvarával. A Hastings birtokon volt egy szélmalom, egy nyolc hálószobás ház, garázs öt autó számára, medence sziklakerttel és egy különálló pajta, amiben lakni is lehetett.

Ali berohant Cavanaughék udvarára, majd egyből Toby faháza felé vette az irányt. Magas szilfák és fenyők takarták, de az utcai világítás épp elég volt ahhoz, hogy látni lehessen a körvonalait. Egy perccel később a lányok egészen biztosak voltak benne, hogy egy kúp alakú tüzijátékot láttak Ali kezében, aki egy kicsit hátrált, épp, csak annyira, hogy rálásson a faház kéken villódzó ablakára.

„Szerintetek tényleg megcsinálja?” – Suttogott Emily. Egy autó elhaladt az úton és megvilágította Tobyék házát.

„Ugyan” – mondta Spencer, aki idegesen játszadozott gyémánt fülbevalójával, melyet szüleitől kapott kitűnő átlagáért. – „Csak blöfföl.”

Aria szájába vette fekete hajfonatát. „Tuti.”

„Egyáltalán honnan tudjuk, hogy Toby tényleg odabent van?” – Kérdezte Hanna.

A lányok elhallgattak. Mindig kivették a részüket Ali ugratásaiból, eddig azonban mind csak ártatlan tréfa volt. Belógtak a Fermata Wellness-központba, hogy kipróbálják a jakuzzit, miközben nem is volt időpontjuk, fekete hajfestéket csepegtettek Spencer nővérének samponjába, vagy Appleton igazgató nevében titkos, csodálói üzeneteket küldtek osztálytársuknak, a lúzer Mona Vanderwaalnak. A mostani csínytevés azonban mindannyiukat aggodalommal töltötte el.

Bumm!

Emily és Aria visszaugrottak, míg Spencer és Hanna az ablaknak nyomták arcukat. Az utca túloldalán még mindig sötét volt. Egyedül a faház világított.

„Talán ez nem is a tüzijáték volt” – hunyorított Hanna.

„Mi más lehetett volna?” – Kérdezett vissza Spencer szarkasztikusan. – „Egy pisztoly?”

A Cavanaugh család németjuhásza ugatni kezdett. A lányok egymásba kapaszkodtak. Az oldalsó terasz lámpája felkapcsolódott. Hangzavar volt, majd Mr. Cavanaugh kirontott az ajtón. Hirtelen kis tűznyelvek csaptak fel a faház ablakában. A tűz terjedni kezdett. Olyan volt, mint az a videó, amit Emily szülei minden évben megnézettek a lánnyal. Aztán felcsendültek a szirénák.

Aria a többiekre nézett. „Mi történt?”

„Szerintetek...?” – Suttogott Spencer.

„Mi van, ha Ali...” – Kezdte Hanna.

„Csajok” – a hang a hátuk mögül érkezett. Ali a nagyszoba ajtajában állt. Kezei csak úgy lógtak, arca pedig sápadt volt – sápadtabb, mint amilyennek valaha látták.

„Mi történt?” – Kérdezték a többiek egyszerre.

Ali aggódni látszott. „Nem tudom. De nem az én hibám volt.”

A szirénákat egyre közelebbről lehetett hallani... Míg egy mentő állt be a Cavanaugh család kocsifelhajtójára. A mentősök kiugrottak, majd a faházhoz siettek. A kötél már le volt engedve.

„Mi történt, Ali?” – Fordult meg Spencer, majd az ajtó felé indult. – „El kell mondanod, mi történt.”

„Nem, Spencer” – ment utána Ali.

Hanna és Aria egymásra néztek – mindketten túlságosan féltek ahhoz, hogy kövessék őket. Valaki megláthatja őket. Spencer egy bokor mögé rejtőzött, onnan nézte az utca túloldalát. Érezte, ahogy valaki mögé oson.

„Csak én vagyok” – mondta Ali.

„Mi...” – kezdte Spencer, de abban a pillanatban az egyik mentős valakivel a karjaiban lemászott a faházból. Toby megsérült? Esetleg... meghalt?

A lányok, kintiek és bentiek egyaránt, előrehajoltak, hogy minél jobban lássanak. A szívük egyre gyorsabban vert. Aztán egy pillanatra megállt.

Nem Toby volt az. Hanem Jenna.

Néhány perccel később Ali és Spencer visszatértek a házba. Ali szinte kísérteties nyugalommal mesélte el, mi történt: a tüzijáték átjutott az ablakon és eltalálta Jennát. Senki nem látta, hogy Ali gyújtotta meg, így mind biztonságban voltak – egészen addig, amíg hallgattak a történtekről. Végtére is, a tüzijáték Tobyé volt. Ha a zsaruk hibáztatni akarnak valakit, ő lesz az.

Egész éjszaka sírtak, ölelkeztek, elaludtak, majd felriadtak. Spencer sokkos állapotban volt, órákon keresztül összegömbölyödve feküdt és szó nélkül kapcsolgatott az E!, a Cartoon Network és az Animal Planet között. Amikor másnap reggel felébredtek, a hírek a történtektől voltak hangosak. Valaki vallomást tett.

Toby.

A lányok azt hitték, ez csak valami vicc volt, de a helyi újságban megerősítették, hogy Toby bevallotta, ő játszadozott a tüzijátékkal, ami véletlenül eltalálta testvére arcát, aminek következtében a lány megvakult. A lányok a konyhaasztal körül gyűltek össze, egymás kezét fogták, miközben Ali hangosan olvasta fel a cikket. Tudták, hogy meg kellene könnyebbülniük... De tudták az igazságot.

Néhány napos kórházi tartózkodása alatt Jenna hisztérikus és zavarodott volt. Mindenki azt kérdezte tőle, mi történt, azonban úgy tűnt, a lány nem emlékezett. Nem tudta megmondani azt sem, mi történt a baleset előtt. Az orvosok azt mondták, valószínűleg poszttraumás stresszről volt szó.

A Rosewood Dayben Jenna tiszteletére kiakasztottak egy „Ne játssz a tüzijátékkal!” táblát, amit jótékonysági tánc és süteményeladás követett. A lányok -főleg Spencer- nagyon lelkesen jelentkeztek, miközben természetesen azt tettették, mit sem tudnak a történtekről. Ha bárki kérdezte, azt felelték, Jenna kedves lány volt és nagyon közel állt hozzájuk. Sokan voltak, akik soha nem beszéltek Jennával, mégis ugyanezt állították. Ami Jennát illeti, soha nem tért vissza a Rosewood Daybe. Átiratkozott egy speciális, látássérültek számára létrejött philadelphiai iskolába, az ominózus éjszaka után pedig senki nem látta többet.

A rossz dolgok szép lassan feledésbe merültek Rosewoodban – ez alól pedig Toby sem volt kivétel. Szülei az év hátralévő részére bentlakásos iskolába küldték. Eltelt a nyár, Toby pedig egy maine-i javítóintézetbe került. Teketóriázás nélkül távozott egy augusztusi napon. Apja vitte ki a SEPTA állomásra, ahonnan már egyedül vonatozott a reptérre. A lányok végignézték, ahogy a Cavanaugh szülők még aznap délután lebontották a faházat. Mintha mindenkivel el akarták volna feledtetni Toby létezését – amennyire csak lehetett.

Két nappal Toby távozása után Ali szülei kempingezni vitték a lányokat a Pocono hegyekbe. Mind az öten részt vettek vadvízi evezésen, sziklamászáson, olykor pedig a patak partján napoztak. Éjszakánként, amikor Toby és Jenna kerültek szóba -ami azon a nyáron igen gyakran előfordult-, Ali emlékeztette őket, hogy soha, de soha nem beszélhetnek a történtekről. Mindannyian megőrzik a titkot... Ettől pedig csak még szorosabb lesz a barátságuk. Aznap este, amikor felzipzárazták öt személyes sátruk ajtaját és J. Crew kasmírsapkát viseltek, Ali mindannyiuknak ajándékozott egy élénk színű, fonott barátságkarkötőt. Megkötötte a karkötőt a lányok csuklóin, majd kérte, hogy ismételjék utána: „Ígérem, hogy sírba viszem a titkot.”

Körben haladtak, Spencer Hannának, Hanna Emilynek, Emily pedig Ariának ismételte el. Ali utolsóként saját karkötőjét is megkötötte. „A sírig” – suttogta, majd csomózás után szívére emelte kezét. A lányok megszorították egymás kezét. Bármennyire szörnyű is volt a helyzet, örültek, hogy ott voltak egymásnak.

A lányok akkor is viselték a karkötőt, ha zuhanyoztak, ha a tavaszi szünetben elutaztak, ha hoki edzésen voltak, és akkor is, ha betegséggel kellett megküzdeniük. Alié maradt a legtisztább – mintha attól félt volna, ha összekoszolja, annak következményei lesznek.

Néha végigsimították a karkötőt és elsuttogták fogadalmukat -„A sírig”-, hogy emlékeztessék magukat, milyen közel álltak egymáshoz. Ez lett a titkos nyelvük – mind tudták, mit jelentett. Mi több, Ali ki is jelentette ezt kevesebb, mint egy évvel később, a hetedik osztály utolsó napján, mielőtt kitört volna a nyári szünet és a lányok megtartották volna első pizsamapartijukat. Akkor még senki nem tudta, hogy mindössze csak néhány óra volt hátra Ali eltűnéséig.

Vagy, hogy ez lesz az a nap, amikor a lányt meggyilkolják.

~ fordította: minnie