Egy valamiben egész biztosan egyetérthetünk a ’Pretty Little Liars’ kapcsán: a legnagyobb kérdés mindig is az volt, hogy kicsoda ’A’.
Bár néhányszor már kaptunk választ erre is, mindig jött a következő gonosz. A mostani ’A’-t A.D-ként, vagy Über ’A’-ként ismerjük, és állítólag ő a legdurvább az összes közül. Nem elég, hogy kiválóan rejtőzködik, de gond nélkül gyilkol is. A.D. tehát nem cicózik, a PLL csapatának elmondásai alapján pedig elég nagy sokkban lesz részünk, amikor végre megtudjuk, ki is ő valójában.
Az E! News a PaleyFest-en beszélgetett a színészekkel (és Marlene Kinggel), akik bár sokat nem mondhattak a gonosztevő kilétéről, azt elárulták, ők hogyan reagáltak, amikor megtudták, hogy kiről is van szó.
„Én sokkot kaptam, egyből utána viszont úgy gondoltam, lenyűgöző, amit Marlene csinált. Egyszerűen briliáns lesz” – kezdte Janel. – „Én azt mondtam, ’Nem, ez kizárt.’ Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, úgyhogy nagyon sokkolt a dolog” – folytatta Ashley. Shay is csak annyit mondott, „Ez nem lehet”, Sasha és Ian meglepődtek, Tylernek pedig nagyon tetszett a végkifejlet.
De, hogy valami konkrétum is legyen A.D. kilétéről, Marlene ismét megerősítette, hogy tényleg egy olyan karakterről van szó, akit láttunk már a sorozatban – tehát elvileg nem lehet egy hirtelen előkerülő ikertestvér, sem más eltitkolt rokon. Ami jó, de a gyanúsítottak listája ettől még nem szűkült.
2017.03.30. 16:05, minnie |
Vészesen közeleg a ’Pretty Little Liars’ vége és egyelőre vélhetően elég kevés olyan rajongó van, aki készen áll a búcsúra. Az utolsó 10 epizód bemutatása április 18-án kezdődik, a producer, I. Marlene King elmondásai szerint pedig a rajongók felkavaró eseményekre számíthatnak.
Múlt hét hétvégén került megrendezésre a PaleyFest, ahol King a hetedik évad második feléről is beszélt. A show producere azt mondta, a fináléban hatalmas csavarra számíthatunk. – „A sorozatfinálé olyan, mint egy film és úgy is írtuk, mintha az lenne. Remélem, elégedettek lesztek a nagy csavarral is, amit arra a részre tartogatunk” – mondta.
Tudjuk, hogy a PLL milyen fordulatokkal szokott előrukkolni, így King vélhetően most sem viccel – korábban egyébként már azt is említette, hogy Über ’A’ leleplezése szívszaggatóan szomorú lesz. Vajon elképzelhető, hogy a Hazugok egyike lesz az?
Mielőtt azonban túlságosan belemerülnénk a teóriák gyártásába, inkább nézzük meg, mit mondott még Marlene. Volt jó híre is, a kedvenc párosok ugyanis a végére mind együtt lesznek.
„A párok megkapják a boldog befejezésüket, viszont nem lesz könnyű odáig eljutni. Elég döcögős lesz a boldogsághoz vezető út.” – Nem is számítottunk másra a Hazugok világában. Április van már?
Őszintén szólva én nem értem, mi a jó abban, hogy ennyire előre ilyen konkrétan kimondják, hogy igen, a párok együtt lesznek. Teljesen feleslegesen fogjuk végignézni az Aria-Ezra-Nicole szenvedést, de ugyanígy a többi pár hezitálását is, mert már márciusban kézhez kaptuk az infót, hogy a végén úgyis happy end-je lesz mindenkinek... Ti mit gondoltok?
2017.03.29. 15:40, minnie |
Miután a ’Pretty Little Liars’ visszatér utolsó 10 epizódjával, végre az is kiderül majd, ki a sorozat utolsó gonosza – I. Marlene King elmondásai alapján pedig lehet, hogy szomorúak leszünk, és nem csak azért, mert a leleplezés egyúttal a sorozat végét is jelenti; hanem A.D. története miatt is. Bár azt mondják, ő az eddigi legveszélyesebb ’A’, talán mégsem lesz olyan sátáni, mint amilyennek mindenki gondolja. King nemrég Twitteren beszélgetett a rajongókkal, egyik üzenete szerint pedig lehet, hogy kicsit zaklatottak leszünk, mert rá kell jönnünk, hogy A.D. is csak egy érző ember.
MK: Amit szeretek ebben a #PLLCsaládban... Hogy imádtok kérdezősködni. De nem konkrét válaszokat akartok. Szerettek magatok rájönni mindenre. Okosak vagytok.
@redcoatboom: Hogy igazi detektívek lehessünk, ahhoz nyomokra van szükségünk. Miért fog elszomorítani néhány embert A.D. leleplezése?
MK: Mert minden gonosznak van egy története, amiből kiderül, hogy ők is csak érző emberek. Azok a legjobb gonoszok, akiknek a szándékaival lehet azonosulni. Szerény véleményem szerint legalábbis.
A producernek már van a háta mögött néhány komplex gonosztevő. Mona volt az első ’A’, aki azért kezdett bele a játékba, hogy visszaszerezze erejét, amitől megfosztották és ezzel nyomorúságossá tették az életét. Bár a lányok közel sem bántották őt annyit, mint Alison, mégis részesei voltak Mona piszkálásának. Mona lépései abszolút nem voltak jogosak, mégis szívszaggató volt hallgatni, miken kellett keresztülmennie Ali miatt.
Charlotte más okból kifolyólag kínozta a Hazugokat – ami még Mona indítékát sem közelítette meg. Az viszont tény, hogy az ő története is szomorú volt. Charlotte férfi testbe született, viszont nőként szeretett volna élni – ez pedig olyasmi volt, amit „apja”, Kenneth egész életében ellenzett. Még a Radley-be is bezáratta Charlest, mert nem tudott megbirkózni identitásával. Charlotte éveket töltött az intézetben, ahol szinte teljesen egyedül volt. Ez abszolút nem indokolja, hogy miért kellett ellopnia a játékot Monától, de múltja miatt a nézők nagy része vélhetően sajnálta a karaktert.
Amikor Marlene azt mondja, a leleplezés szomorú lesz, nem úgy érti, hogy meg is bocsátunk majd Über ’A’-nek, csak egyszerűen együtt tudunk majd érezni vele, mert kiderül, hogy ő is csak ember. Ne arra készüljünk, hogy hirtelen majd A.D. oldalán találjuk magunkat, de a zsepit talán érdemes lesz bekészíteni. (Bár ez talán evidens, lévén, hogy a leleplezésre a fináléban kerül sor.)
(A Troian rajongóktól elnézést kérek, tudom, hogy az ő interjúját ígértem mára, de „közbejött” néhány PLL-es hír és ilyenkor ezek élveznek elsőbbséget. Holnap reggel/délelőtt viszont már tényleg jön a Footwear News által készített beszélgetés. :))
2017.03.03. 16:00, minnie |
Kevesebb, mint két hónap maradt, míg elindul a ’Pretty Little Liars’ utolsó 10 része. Így, hogy egyre közelebb kerülünk a premierhez, egyre több információt tudunk meg a következő részekről – például, hogy az utolsó nagy játék tényleg halálos lesz. Nagy a tét, sok minden forog kockán. Hogyan lesz vége a sorozatnak? Hogyan ölelnek fel mindent a maradék 10 epizódban?
Ezt a listát most a PopSugar állította össze, és bár vannak benne olyan dolgok, amiket egyszer-kétszer (vagy még többször) hallottunk már, úgy gondoltam, nem baj, ha most ismét felkerül egy ilyen cikk az oldalra, hiszen egy ekkora szünet alatt hajlamosak vagyunk felejteni. Szóval lássuk azt a hét dolgot, amire egészen biztosan számíthatunk a sorozatfináléban.
1.) Két órás lesz
A Freeform kérésének eleget téve Marlene King és a főszereplő lányok tavaly augusztusban jelentették be, hogy a hetedik évad lesz az utolsó. Nem sokkal ezután MK azt is elárulta, hogy a finálé extra hosszúságú lesz. – „Úgy gondolunk rá, mint egy két órás, különleges filmre.”
2.) Minden kérdést megválaszolnak
A finálé hosszúságán kívül Marlene azt is elárulta, hogy ezek lesznek az eddigi legerőteljesebb epizódok. – „Nagyon izgatott vagyok, mert a rajongók végre minden kérdésükre választ kapnak. Úgy gondolom, elégedettek lesznek azzal a vad utazással, amit az utolsó 10 rész tartogat.”
2017.02.24. 15:40, minnie |
Mióta Marlene King tavaly ősszel megosztott néhány részletet a ’Pretty Little Liars’ fináléjából, a rajongók egy perc nyugtot sem hagynak neki, állandóan arra kérik, tegyen közzé még több idézetet. A múlt hónapban ennek eleget téve MK megosztott egy rövid részletet egy Ezria-párbeszédből, tegnap pedig „kiengesztelve” a többi páros rajongóit is, Twitterére kikerült egy Emison, egy Spoby és egy Haleb idézet is.
„Ha adnál egy percet, éppen most próbálkoznék.” – Emison
„’Őrülten szeretni.’ Rákerestem.” – Spoby
„Pontosan ezért kell beszélnünk róla.” – Haleb
Marlene egyébként a Spoby-fanoknak is adott egy kis reményt; amikor egy rajongó nehezményezte, hogy Spencerről és Tobyról semmi hír nincs, MK így válaszolt: „Én alkottam meg Spobyt. És ahogyan korábban már olvashattad, romantikus alkat vagyok.”
75 nap a 7B premierjéig... :)
2017.02.02. 15:50, minnie |
Szeptember végén hoztam nektek egy posztot, amiben arról írtam, hogy Marlene megosztott velünk néhány részletet a PLL fináléjából. A rajongók azóta is folyamatosan kérlelték, hogy tegyen még közzé hasonló idézeteket, ő pedig néhány napja eleget is tett ennek – mostani tweetjével pedig az Ezria fanoknak kedvezett.
„Szeretem, ha bőgsz. Egyedien csinálod.” – Ezra játékosan Ariának a 7x20-ban
Ezt követően egyből elindult a találgatás, hiszen, ha emlékeztek, egy korábbi idézet úgy szólt, „Ha továbbra is így nézel rám, nem fogom tudni bőgés nélkül végigmondani a hitvesi fogadalmamat.” A legtöbb jel eddig is arra mutatott, hogy az Ezria esküvőre majd a fináléban kerül sor (pl. Ella, Byron és Ezra édesanyja is abban a részben térnek vissza), bár hivatalos megerősítés természetesen nincs.
Ha anno lemaradtatok volna a Marlene által megosztott részletekről, vagy újraolvasnátok őket, csak kattintsatok ide. :)
2017.01.22. 15:45, minnie |
Elérkeztünk az utolsó olyan poszthoz, amiben forgatási képeket osztok meg veletek, hiszen, mint tudjátok, a hetedik évad 20. része (’Til deAth do us pArt’) lesz a legutolsó. Az epizódot egyébként Marlene King és Kyle Bown írták, míg szintén Marlene King és Maya Goldsmith rendezték. A felvételek október 5. és október 26. között zajlottak, de a legutolsó jelenetet például október 13-án forgatták.
Most is összeszedtem nektek néhány érdekességet (bár szerintem ezek már mind kikerültek az oldalra), ezeket lentebb olvashatjátok, illetve az ikonokra kattintva a képeket is megnézhetitek.
• Charlie Craig elárulta, hogy Wrennek köze lesz a legutolsó nagy csavarhoz.
• Charlotte gyilkosának személyére is ebben az epizódban derül fény, méghozzá elég drámai módon.
• Az epizód két órás lesz.
• Marlene King és további írók is feltűnnek majd egy-egy pillanat erejéig.
• Lesz(nek) jelenet(ek) a Lost Woods Resortban.
• Ha a 7B premierjétől kezdve egy hét kihagyás sem lesz, akkor a finálé június 20-án kerül adásba.
• Közvetlenül a finálé után kerül adásba a ’Pretty Little Liars – Tell All’, vagyis az utolsó különkiadás, amiben a lányok és Marlene megválaszolnak minden kérdést, ami az évadok során kimaradt.
Az egyik fotón láthattok egy virágcsokrot, amit Tyler adott Marlene-nek. Gondoltam, biztosan van olyan, akit érdekel, hogy mi szerepel a mellékelt üzenetben, úgyhogy ezt lefordítottam nektek. :)
Marlene, rengeteg életet sikerült megváltoztatnod, köztük az enyémet is. Szívem mélyéről köszönöm neked a sikert és a sok nevetést, amikben az elmúlt hét év során osztoztunk. Szeretettel, Tyler
2016.12.09. 13:30, minnie |
A múlt heti ELLE Women in Hollywood Awardson az ET Online is készített egy rövid interjút Lucyvel, amiben a színésznő elárulta, a forgatások végéhez közeledve nagyon meg voltak hatódva. – „Szerdán fejezzük be, szóval még két napunk van. Nagyon furcsa. Ma reggel hajnali ötkor kellett kelnem, és nagyon nehezen akart összejönni a dolog, de aztán úgy voltam vele, nem panaszkodhatom, hiszen ez az utolsó hétfőnk.”
„Nagyon büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, de egyszerűen furcsa ez a helyzet.” – Tette hozzá. – „Szinte olyan, mint amikor elballagsz a középiskolából.”
A 27 éves színésznő elárulta, hogy a sorozat utolsó felolvasásán kollégáival mind nagyon sírtak. – „Azt nem mondhatom el, mi fog történni, de lesznek olyan jelenetek, amik hasonlítanak néhány korábbihoz, és ezeket hangosan kimondani elég megható volt” – mondta. – „A legutolsó jelenet, amiben a lányok mind együtt vannak... Szívszorító lesz. Az elég durva volt.”
És, hogy mire számíthatunk a fináléban? Hale így foglalta össze: „A befejezés szinte boldog lesz. Lesznek boldog pillanatok... A sorozatunk természetéből ered, hogy a dolgok nem mehetnek mindig tökéletesen, de azért lesz benne boldogság. Fogtok mosolyogni és sírni is.”
Lucy elárulta azt is, egyszerre érez izgalmat és rémületet, ha arra gondol, mit tartogat számára a jövő. – „Jó érzés, hogy több lehetőségem van; hogy olyan helyzetben vagyok, ahol én dönthetem el, mit szeretnék csinálni legközelebb. Ezért szeretem a munkámat. Soha nem tudni, mi fog történni.” – Mondta.
2016.11.01. 10:05, minnie |
|