PLL: 5x19 ismertető & stillek
Újabb epizódismertetőt kaptunk, ez alkalommal a 19. rész, az "Out, Damned Spot" leírása jelent meg, melyet le is fordítottam nektek, illetve a galériában az epizódképeket is megnézhetitek. A bemutatóra február 10-én kerül sor, a részt Lijah J. Barasz írta és Nzingha Stewart rendezte.
A végzős középiskolások főiskolai jövőjükkel, és az ezzel járó nagy nyomással vannak elfoglalva - és nem kivétel ez alól Aria, Emily, Hanna és Spencer sem. Ariának hozzá kell látnia jegyei javításához, ehhez pedig Andewtól kér segítséget. A főiskolai aggodalmak közepedte Spencer úgy dönt, tart egy kis szünetet és segít Jonnynak a srác új projektjében. Hanna nem aggódik jövője miatt, egészen addig, amíg meg nem tudja, hogy a pénzügyi támogatást megtagadták tőle, ezért apjához fordul segítségért. Mindeközben Aria és a lányok Mike iránti aggodalmai nőnek az iskolai véradáson történt incidens miatt.
2015.01.23. 08:00, minnie |
Ratter - mindent a filmről!
A napokban már többször posztoltam a hamarosan bemutatásra kerülő Ratterrel kapcsolatban, most azonban megvan minden: képek, rövid előzetes, leírás, és a premier pontos dátuma is: január 24. (szombat), este 8 óra! Ha kíváncsiak vagytok, nagyjából miről fog szólni Ashley egyik legújabb filmje, olvassatok tovább.
Az előzetesben láthatjuk, amint Emma (Ashley) a körmeit lakkozgatja, miközben valaki folyamatosan figyeli egy kamerán keresztül, és képeket készít róla, még álmában is. Megmutatja tehát, hogy mit fogunk látni az egyébként horror-thriller kategóriába sorolt filmben.
Emma (Ashley Benson) egy gyönyörű, fiatal diáklány, aki csak most kezd új életet New York-ban. Mint a legtöbben az ő korában, Emma is mindig online van, mobiltelefonja és laptopja állandó kísérői, minden pillanatát megörökíti, azzal azonban nincs tisztában, mekkora veszélyt jelent ez számára, ugyanis egy hacker folyamatosan követi életét. Eljön azonban a pillanat, amikor a férfinek már nem lesz elég, hogy kamerán keresztül láthatja Emmát, ez pedig félelmetes fordulathoz vezet.
Az ijesztő történetet a hacker szemszögéből követhetjük végig, hogy illusztrálja, milyen veszélyes lehet, ha a világhálón megosztott adataink rossz kezekbe kerülnek, és mindez milyen szörnyű következményekkel járhat.
Az első három ikonra kattintva az újonnan megjelent promóciós képeket nézhetitek meg, a második két ikonra kattintva pedig a hivatalos stilleket érhetitek el, amik pár napja kerültek fel a galériába. Az előzetesért kattintsatok a bővebbenre (ha valakinél nem látszik a video, az jelezze, legyen kedves)!
2015.01.22. 08:50, minnie |
5x16 letöltés
LETÖLTÉS | TORRENT | ANGOL FELIRAT | MAGYAR FELIRAT | online - VIDTO & INDA
16:35 - FELIRAT: 100%
18:35 - ONLINE: 100%
Hajnalban került bemutatásra a 'Pretty Little Liars' legújabb része, az 5. évad 16. epizódja, az "Over a Barrel". Elhoztam most a letöltési linkeket, simát és torrenteset is, ha lesz angol felirat, linkelem azt is, illetve, ahogyan már megszokhattátok, azzal egy időben megkezdjük a fordítást is!
A feliratot a mai nap folyamán ismét egyedül fordítom, igyekszem minél hamarabb elkészülni, kérlek, legyetek türelemmel!
2015.01.21. 06:15, minnie |
Emlékeztető: 5x16 ma este
Amerikában itthoni idő szerint hajnali 2-kor kerül adásba a PLL legújabb része, az 5. évad 16. epizódja, mely az "Over a Barrel" címet viseli. Most elhoztam a hivatalos leírást, az epizódképeket, illetve a magyar feliratos promo videókat, ha eddig nem tettétek volna, nézzétek meg őket, ill. olvassátok el az ismertetőt!
PROMO | KANADAI PROMO | AUSZTRÁL PROMO
Nehéz titkolózni, különösen a szeretteiddel szemben. Spencer Caleb segítségével Mona hiányzó laptopja után kutat, ám olyan helyzetben találják magukat, amivel Toby talán nem érthet egyet. Aria igyekszik összeszedni minden bátorságát, hogy színt valljon hazugságáról Ezrának, ám egy lehetséges kudarc letéríti útjáról; Hannának pedig meg kell őriznie Ashley titkát, amikor Ted nagy hírekkel tér vissza. Mindeközben Emily azzal küzd, hogy megeméssze Paige-dzsel való szakításukat. >> SPOILEREK
2015.01.20. 17:30, minnie |
Új design
Hosszú napok után megérkezett az oldal legújabb kinézete, szám szerint a 12. Eredetileg egészen hasonlóra terveztem, de sehogy nem jött össze, aztán már úgy voltam vele, hogy felrakok egy teljesen egyszerű kinézetet (amiről tudjuk, hogy a saját oldalamon nem tudom elviselni), mert tényleg nagyon szúrta a szememet, hogy még mindig a karácsonyi hangulat uralkodott a lapon... Aztán szerencsére ma úgy keltem, hogy nem csak ihlet volt, de megvalósítani is sikerült.
A kódolás lehetne -sokkal- jobb is, de már nincs erőm/szemem ezzel foglalkozni, holnap, a felirat után mindenképp csiszolgatok még rajta, hiszen most egy darabig ez a külső marad. Remélem, elnyeri a tetszéseteket! :)
2015.01.20. 15:00, minnie |
Ratter - hivatalos still képek
Pont tegnap említettem, hogy semmilyen jellegű promót nem kapott még Ashley egyik legújabb filmje, a "Ratter", amit, ha minden igaz, a következő napokban mutatnak be. Erre fel most kaptunk hivatalos still képeket, amit meg is nézhettek a galériában.
Illetve, szeretnék elnézést kérni, mivel a decemberben megosztott "leírás" nem volt helyes (mentségemre szóljon, hogy brazil oldalról "fordítottam"), most azonban hoztam egy nagyon rövid ismertetőt (angolról fordítva, ez már rendben van :)).
A jelentősebb címek között szerepel a Branden Kramer által rendezett "Ratter", melynek főszereplői Ashley Benson, Matt McGorry, Rebecca Naomi Jones, John Anderson és Kaili Vernoff. A történet középpontjában egy fiatal lány áll (Ashley Benson), akit egy zaklató folyamatosan figyel, aki feltörte laptopját és mobiltelefonját is, illetve nyilvántartást vezetett a legintimebb pillanatairól.
2015.01.20. 08:00, minnie |
Néhány információ - Ratter, BENZO kollekció
Először is annyit szeretnék megemlíteni, hogy bár tényleg nagyon gáz, hogy január közepén még mindig mikulássapkás-designban nyomulunk, designcsere ma sem lesz. Inkább nem ígérek konkrét időpontot, annyi biztos, hogy még a héten elbúcsúzunk a karácsonyi hangulattól!
Néhány emlékeztető-jellegű információt hoztam most, az első ilyen Ashley legújabb filmjével, a "Ratter"-rel kapcsolatos. Talán emlékeztek, hogy még december elején írtam a Sundance filmfesztiválról, ahol olyan filmeket mutatnak be, melyeknek költségvetése nem haladja meg az egy millió dollárt. A "Ratter" megfelel ennek a követelménynek, és bár egyelőre semmilyen jellegű promóra nem került sor, ha minden igaz, január 23. - január 29. között, vagyis ezen a héten, vagy a következőn bemutatásra kerül a film.
A következő egy rövid kiegészítő-információ a BENZO kollekcióhoz, azoknak lehet hasznukra, akik gondolkodnak a rendelésen. Én a rövidujjú verziót rendeltem, a postaköltséggel együtt 8149 forintomba került a vásárlás. A rendelés egyébként nagyon egyszerű, felmész a WEBOLDALRA, kiválasztod az adott darabot, rákattintasz a "Buy it now" gombra, itt kiválasztod a színt és a méretet, megadod a kért adatokat, majd ha tovább lépsz, akkor tudod megadni a nevedet, ill. szállítási címet is. A kampány január 30-án ér véget, így még 11 napig érhető el a kollekció. A felsők február 15-én kerülnek postázásra. Ha esetleg valaki rendel, írjon a chatbe, kíváncsi vagyok! :)
2015.01.19. 16:00, minnie |
|